A hazát a világ végére is magaddal vinni: a rossz közérzet kultúrája Barnás Ferenc legújabb regényében - Könyves magazin.

A rossz közérzet nem veleszületett állapot. Barnás Ferenc legújabb regénye, „Most és halála óráján”, a hét könyveként kerül reflektorfénybe.

Egy repülőgép szeli át az eget felettünk, majd hirtelen, váratlanul, a földbe csapódik. Ez a rémülettel átszőtt feszültség adja meg a tónusát Barnás Ferenc legújabb regényének, amelyben Torjai Endre, a főszereplő, épp ezekkel a gondolatokkal küzd. Nem magát a repüléstől rettegünk, hanem attól a kontrollvesztett állapottól, amely a halál küszöbére sodorhat minket.

A magyar irodalom titokzatos és lenyűgöző világában Barnás Ferenc neve különleges fényben tündököl. Most, hogy megjelent hatodik regénye, a „Most és halála óráján”, újabb izgalmas állomáshoz érkezett írói pályafutása. Minden egyes műve olyan mély és gazdag tartalommal bír, hogy a Jelenkor Kiadó idén tavasszal életműsorozatot indított „A kilencedikkel” címmel, mely méltó módon ünnepli írói örökségét. Barnás Ferenc nem csupán hazai elismerésben részesült: a „Másik halál” című regényével elnyerte az Aegon Irodalmi Díjat, és a német olvasók is felfedezték maguknak az „Életünk végéig” című művét, ami újabb bizonyítéka annak, hogy szavainak varázsa határokon átível.

Történetei általános jellemzője, hogy a látszólag hétköznapi szereplők rendkívüli képességekkel bírnak: kivételes érzékenységgel reagálnak a belső és külső világ eseményeire. Minden egyes regényének feszültsége ebből a kettősségből ered: az értelmiségi, mindennapi karaktereken keresztül tükrözi az élet bonyolultságát, nehézségeit és a belső vívódásokat. Miközben elsőre az egyéni sorsokra fókuszál, valójában egy sokkal mélyebb, univerzálisabb igazságra világít rá.

Új regényében egy tapasztalt pszichológus életének fordulópontjára érkezik, amikor egy távoli, óceániai szigetre költözik. Itt azonban nemcsak a gyönyörű táj varázsa bűvöli el, hanem egy váratlan baleset is, amely térde meghajlítására kényszeríti. Miközben rehabilitációja során régi emlékek és álmok bukkannak fel, egy gyermekkori repülőgépes vágyakozással is szembesülnie kell, amely régóta eltemetve pihent. A két világ – a fizikai és a lelki – határvonalán egy különös utazás veszi kezdetét, amely felfedezésekkel és önmagával való küzdelemmel teli.

Talán ennyiből is belátható, hogy Barnás nem azoknak az írója, akik szüzsék alapján választanak új olvasnivalót, hanem azoké, akik hajlandóak a saját félelmeikkel is szembenézni ahhoz, hogy valami nagyszerűt élhessenek át olvasáskor (olvass bele).

Torjai Endre már a hetvenedik életévét is betöltötte, és egészen addig Magyarország földjén élt, amíg orvosa, Dr. Hoffmann, javaslatára úgy döntött, hogy új életet kezd egy nyugodtabb, békésebb óceánparti környezetben. Ez a hely teljesen eltért attól a nyelvi, kulturális és társadalmi világtól, amelyhez hosszú élete során hozzászokott. Dr. Hoffmann, a pszichiátere, tanácsolta neki: „Torjai úr, talán ideje lenne elhagyni Magyarországot. Egy új ország, különösen egy másik kontinens, segíthetne a helyzetén.” A szavai között ott húzódott a remény, hogy az új környezetben talán sikerül megszabadulnia az alkoholtól is.

Barnás főszereplője sok szempontból ismerős lehet:

Az üresség súlya gyötörte, elzárva őt mindattól, ami fájdalmat idézhetett elő. Egy másik kontinensre való költözés szükségessége abban rejlett, hogy rátaláljon a belső békére, amelyre oly régóta vágyott.

Nem olyan irtózatos spoiler, ha elárulom, hogy valódi nyugalom csak a netflixes sorozatokban következhet be, nem egy olyan szorongásokkal végigélt életet követően, mint Torjaié.

"Két pálmafa között, egy bambuszrúdon lógva, egy kismajom csimpaszkodott, mintha csak a gerince edzésén fáradozna." Ezzel a szavakkal nyit Barnás regénye, amely első pillantásra könnyed, megnyugtató atmoszférát teremt, ám valójában csapdát rejteget az olvasó számára. Ez a leírás nem csupán egy varázslatos, egzotikus környezetet idéz meg, hanem egy másik világba is elkalauzol, amely a nehezen meghatározható óceániai szigetvilág rejtélyeit öleli fel.

Torjai idegen a másik kultúrában, de visszaemlékezései alapján a sajátjában is az volt. Szinte szellemként közlekedik az újban a maga módján nyitott idős férfi, aki viszonylag gyorsan szembesül az Én és a Világ alapvető viszonyával:

A világ számomra saját lényem tükörképe, legyen szó a Kádár-korszakról vagy az ázsiai kommunizmus valóságáról.

Nem számít, hogy éppen hol helyezkedünk el a térkép vonalain, a szerző ügyesen eltünteti a helyszínek neveit, de ez nem is lényeges. Az események annyira távolinak tűnnek, hogy az átlagos olvasónak szinte lehetetlen valós képet alkotnia róluk.

Barnás első mondata egy csapásra felforgatja mindazt, amit a világról gondolunk: az életet, akárcsak a földgömböt, Magyarország nézőpontjából szemléljük. Joggal érezzük, hogy mi vagyunk a világ közepe, míg minden más csak a periféria. De mi történik, ha Magyarország elveszíti az emberi értékeket, és ezzel együtt a középpontja is eltűnik?

Torjai számára az óceán partján élni csábító lehetőségnek tűnt. Újra a szeretett víz közelségében találta magát, és úgy érezte, mintha visszatért volna egy régi barátjához. Amióta kiszakadt a Második Világból, és a Harmadik és Negyedik Világban kezdett új életet, találkozott egy ismeretlen részével önmagának – azzal a régi énjével, akit sohasem ismert igazán. Most sem tudja pontosan, ki ő, de a jelenléte érzései között ott vibrál, és egyre inkább tudatosul benne. Olyan érzelmek, amelyekkel eddig nem foglalkozott, most felbukkannak, és új dimenziókat nyitnak meg a létezésében.

A "Most és halála" című mű alaphangulata a rossz közérzet, amelyet a fenti idézet is tükröz. Ez egyértelműen kulturális jelenség. Közel egy évszázada, 1930-ban Sigmund Freud írt a "Rossz közérzet a kultúrában" című munkájában, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi és kulturális elvárások – mint a hatalom, a siker vagy a gazdagság elérése – az egyének számára elkerülhetetlen áldozatokkal és lemondásokkal járnak. Freud gondolatai rávilágítanak arra, hogy a modern civilizációs normák gyakran ellentmondásos érzéseket és feszültségeket generálnak az emberek életében.

például a saját szabadságunkról mondunk le, ami szorongást és rossz közérzetet okoz.

Ahogyan az is megfigyelhető, hogy az emberi lények átvették az irányítást a természet fölött.

Amikor Torjai a Harmadik vagy Negyedik Világról beszél, akkor alapvetően a nyugati civilizáció nézőpontjából beszél, hiszen az értékskálát is itt hozták létre. Ő azt a világot kereste, ami a freudi leíráson túl lehet.

A regény eseményei egy szédítő zuhanásként bontakoznak ki, ahol a 14 éves Kristoffer Vestergaard hangos üvöltése indítja el a drámai fordulatokat. Az új kontinens felfedezése során a dán család nem választhatja meg szomszédait, és így Kristoffer ijesztő, kezelhetetlen kiáltásai új helyszínre űzik Torját. Ez a szélsőséges zaj, mint egy sötét függöny, burkolja be a korábbi nyugalommal teli világot, és elindítja a menekülés elkerülhetetlen folyamatát.

Az új szigeten szembesül a diktatúra árnyékával és a kommunizmus szigorú szabályaival, és felfedezi, hogy...

Még a hetvenedik évében is a lelkében hordozza hazáját, nem csupán a földrajzi helyet, hanem azt az identitást és történetet, ami ott formálta őt. Hazája gyengeségeit és bátortalanságait magával cipeli, és a mai napig képtelen volt elengedni ezt a terhet, amely a legmélyebb énjéhez kötődik.

Barnás hősének azzal kell szembenéznie, mit jelent az egyén számára az élet, ami alapvetően konfliktusos, átpolitizált, súlyosan terhelt és elveszi az egyén szabadságát. Ezt nevezhetjük történelemnek vagy a múlt történéseinek is, de a Most és halála óráján mindezekről a hatásokról, ami végeredményben a felnövés, a család, a társadalom, a kultúra és a szocializáció, pusztán hétköznapokként tudósít.

Az hétköznapi szorongást hoz, ha a szomszédos országban kitör a háború, ami átterjedhet Magyarországra. Ahogy az is, ha valaki öngyilkos lesz. Vagy az, ha egy komolyzenei koncert közben a kétezres évek közepén az utcán tömegek esnek egymásnak a rendőrökkel ("Az egyik rendőr a férfi fejét rugdosta").

A regény legérdekesebb aspektusa nem csupán az, hogy milyen hamar derülnek ki a múlt rejtelmei, hanem inkább az a mód, ahogyan valaki "tudatosan" éli meg a mindennapjait. Az élet mélységeit felfedezve, ezek az élmények és tapasztalatok formálják a jövőnket, még ha a múlt árnyai néha ránk is nehezednek.

A nyílt tudat állapotának érzékeltetése nem nehéz feladat: amikor az egyén minden létező ingert befogad a maga bonyolultságában, az élmény gyorsan feldolgozhatatlanná válik. Torjai saját szavaival élve, lelki betegnek vallotta magát, és úgy érezte, hogy "ő az egyetlen ember a Földön, aki rossz lelkiismerettel jött a világra". Érdekes módon, pszichológusként, a lelkisegély-szolgálat keretein belül, nem érezte magát rosszul, miközben mások történeteit hallgatta és tanácsokat osztott meg.

Nem meglepő, hogy felfedezi: nem ő az egyetlen, aki ilyen érzésekkel küzd a világban.

Ez a lenyűgöző tudatregény fokozatosan szűkül be, ahogy a rendkívül érzékeny Torjai térde szilánkokra törik. Az idős férfi mozgásképtelenné válik, s fájdalmai elviselhetetlenek, így ágyhoz és fájdalomcsillapítókhoz van láncolva. Rehabilitációja nemcsak lassú, hanem kimerítő harcot is jelent számára, amely tele van kihívásokkal és kétségekkel.

"Jelenleg nem csupán egy idős férfi nehéz teste roskadt össze a homokban, hanem a tudata is, mintha mindkettő súlya alatt megadta volna magát."

A Barnás által megjelenített halálfélelem, a fájdalmak és az idegi kimerültség nem csupán a sötétség felé vezető ösvények, hanem egyben a lélek mélyebb rétegeinek feltárására is szolgálnak. A regény nem csupán lehúzó, hanem inkább egy folyamatosan változó értelmezési keretet kínál, amelyben felfedezhetjük a testünkkel, az elmúlással és a félelmeinkkel való viszonyunkat. A nehéz kérdések, melyeket felvet, rávilágítanak arra, hogy az emberi lélek mennyire rendkívül erős tud lenni. Torjai karaktere például nem az önsajnálatba süllyed, hanem a küzdelem szimbólumává válik. Az elbeszélés önreflexiós jellege arra ösztönöz, hogy szembenézzünk a nehézségeinkkel, és megtaláljuk a bátorságot a harc folytatásához. Az olvasó így nem csupán a fájdalmakkal találkozik, hanem a megújulás és az önmagunkkal való béke keresésének utazásába is belemerül.

Egy adott pillanatban ráébredt, hogy a kilencedik hónap környékén, akármilyen szenvedésen megy is keresztül, valahol mégiscsak boldogságot talál. Meglepődve tapasztalja, hogy örömét leli a mindennapi fájdalomgyakorlatokban. Számára a szenvedés nem csupán elviselendő teher, hanem egyfajta azonosulás önmagával. Felfedezi a testének türelmét, és megtanulja, hogy a fájdalom nem csupán őt, a testét hordozó lényt jelenti, hanem valami sokkal mélyebbet. Ahhoz, hogy valóban meglássa önmagát, át kellett élnie a rá mért szenvedéseket, hogy végre szembenézhessen azzal a lényével, akinek elől eddig folyton menekült.

A cikk elején említett repülőgép újra felbukkan a regény egy későbbi szakaszában, így nem tanácsos, hogy a Most és halála óráját csupán úgy beledobják a bőröndjükbe az utazás előtt. Azonban mindenki más számára érdemes felfedezni Barnás Ferenc lenyűgöző regényét.