Varga Zs. András kifejtette, hogy a bíróságok szerepe folyamatosan átalakul, és egyre inkább politikai viták középpontjába kerülnek.
Varga Zs. András, a Kúria elnöke, az InfoRádió Aréna című műsorában részletesen kifejtette a svájci frank alapú lízingszerződések ügyével kapcsolatos jogegységesítési eljárást, amely több érintettet is foglalkoztat. Beszélt a Kúria szerepéről és feladatairól ebben a fontos ügyben, valamint arról, hogyan formálja a joggyakorlat megítélését.
Az Európai Bíróság április végén, a Kúria által kezdeményezett előzetes megkeresésre reagálva, egy fontos ítéletet hozott egy svájci frank alapú lízingszerződés ügyében. A hírek egy része ezt a döntést fordulatként értékelte a jogi környezetben. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ítélet a Kúriát érinti, nem a kormányt. A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának II-es résztanácsa hétfőn délelőtt tíz órától ülésezett, és a díszterem telítettsége alapján valószínű, hogy sokan voltak jelen, akik az Európai Unió Bíróságának döntését próbálták értelmezni. A tanács ülése során a kérdés az volt, hogy milyen jogi következményekkel jár az ítélet, és mit jelent ez a svájci frank alapú lízingszerződések érintettjei számára. A döntés magában foglalja a lízingtársaságok és a fogyasztók jogait, valamint a szerződések érvényességét és a lehetséges kompenzációs formákat. A részletek elemzése és a következtetések levonása még folyamatban van.
A devizában denominált kölcsönszerződések körüli jogi kihívások már évtizedek óta napirenden vannak. Az a tény, hogy ennyi idő elteltével is folyamatosan foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, és hogy a Kúria számos jogegységi határozatot hozott, valamint többször is konzultált az Európai Unió Bíróságával, arra utal, hogy ez a jogi probléma rendkívül összetett és sokrétű. Hétfőn a Kúria egy újabb aspektusát vizsgálta ennek a bonyolult helyzetnek. Bár az Európai Unió Bíróságától számos részletkérdésre választ kaptunk, még mindig szükség volt egy újabb pontosításra. Az alapvető nehézségek abból adódnak, hogy az Európai Unió jogrendje egy irányelv keretein belül működik. Az irányelv olyan európai jogi aktus, amely kereteket határoz meg, de nem biztosít konkrét megoldásokat minden helyzetre, mint például egy nemzeti törvény vagy rendelet. Ezzel szemben csak elvi irányt mutat. A fogyasztóvédelmi irányelv is ide tartozik, ami megnehezíti az uniós jog közvetlen alkalmazását. Fontos hangsúlyozni, hogy az Európai Unió jogának nem feltétlenül van abszolút primátusa a tagállami joggal szemben, így a magyar jogot nem lehet csupán félretolni az uniós jog alkalmazása érdekében. Ennek következtében Magyarország, a bíróságok, és a Kúria jogegységi döntései folyamatosan arra törekednek, hogy a magyar jogi kereteket összhangba hozzák az irányelvvel. Ez a folyamat rendkívül összetett, és ha egy bíró úgy érzi, hogy nem világos számára a jogharmonizáció eredménye, akkor kénytelen megkeresni az Európai Unió Bíróságát további útmutatásért.
Célunk, hogy olyan döntést hozzunk, amely minden szempontból összhangban áll az irányelveinkkel.
A C-630/23-as ügyben az Európai Unió Bírósága megítélése szerint egyes tagállami és specifikus magyar jogszabályi megoldások, valamint azokhoz kapcsolódó bírósági gyakorlat nem felelnek meg az irányelv követelményeinek. Ennek következtében ezek a jogi normák a jövőben nem alkalmazhatók. Luxemburg álláspontja tehát világos: ezen intézkedések nem tarthatók fenn.
Meddig jutott el a Jogegységi Panasz Tanács munkája?
A Jogegységi Panasz Tanács összehívására azért volt szükség, mert ilyenkor olyan helyzet áll elő, amelyben korábban hozott döntéseinkre kell támaszkodni. Ezek a határozatok kötelezik a Kúriát, míg más bíróságok eltérhetnek tőlük, azonban a Kúria tanácsai nem engedhetnek meg maguknak eltérést.
Azonban a többi bíróságnak is meg kell indokolnia, hogy miért döntött eltérően.
Így van, de a Kúria tanácsa nem térhet el. Tehát most a Kúria tanácsa azzal szembesül, hogy követnie kellene a korábbi gyakorlatot, megkereste az Európai Unió Bíróságát, az megmondta, hogy a korábbi gyakorlat nem követhető, itt van egy ellentmondás, és ezt csak a jogegységi határozattal lehet feloldani. Két ügyben kezdeményezte a Kúria Polgári VI-os tanácsa, hogy engedje meg a Jogegységi Panasz Tanács, hogy eltérjen a korábbi kúriai gyakorlattól. Röviden ennyi a válasz.
Ez számos kérdést vet fel. Mi a helyzet azokkal az ügyekkel, amelyeket már a korábbi joggyakorlat, például a Kúria iránymutatása alapján lezártak? Ezek az érintettek most, a jövőre nézve, az elévülési időn belül perújítással újra kereshetik a bíróságot? Ezt azért hozom fel, mert olvastam, hogy az ügyvédi irodák, amelyek kifejezetten erre a területre specializálódtak, részletes elemzéseket készítenek arról, hogy milyen típusú ügyekben ajánlják a jogi lépéseket, és mikor tanácsos inkább várakozni, hogy a joggyakorlat tisztázódjon, mielőtt újabb pereket indítanának.
Szerkesztő úr, én ebből ki fogok most hátrálni. Abban, hogy melyik félnek milyen jogi megoldás tűnik követhetőnek, én nem szeretnék tanácsot adni, de azt sem előre mondani, hogy valamit nem lehet követni. Egy dolgot tudok, az már fordult elő a Kúria gyakorlatában, más bíróságok gyakorlatában is, hogy az Európai Unió Bírósága megváltoztatta a korábbi jogértelmezést, s ezért a felek perújítással próbálkoztak. Erről van jogegységi határozat, hogy ez nem perújítási ok. Tehát az Európai Bíróság döntése nem perújítási ok. A magyarázat végtelenül egyszerű: a perújításnak ténybeli és nem jogi okból van helye. Tehát perújításnak azért van helye, mert előkerült egy újabb tanú, előkerült egy újabb bizonyíték, amit nem vettek figyelembe, valami nem úgy volt, ahogy volt. Jogkérdésben perújításnak nincs helye, ezt mondta eddig a Kúria, hogy a jövőben mi lesz, azt én nem tudom megjósolni. Azt tudom, ahogy említette is a dísztermet, igen, ez egy komoly kérdés volt, amivel most foglalkozni kellett. Bizonyos eljárási technikákat alkalmaztunk, eleve ezt a két jogegységi indítványt egyesítettük, egy eljárásban bíráltuk el, és a törvény szerint lehetőség van arra, hogy ne a rendes Panasz Tanács, tehát a 21 fős bírálja el az ügyet, hanem az adott szakterület szerint illetékes kollégium kúriai bíró tagjaival kiegészülve tegye. Negyvenhárman tanácskoztunk.
Elképzelhető, hogy hamarosan újabb jogegységi döntés születik, amely az értelmezés alapján fogalmaz meg iránymutatásokat. Alternatív megoldásként a jelenlegi tanácskozásról készülhet egy összefoglaló dokumentum, amelyet a felek alaposan átnéznek, és ennek fényében igyekeznek továbblépni.
Döntés szükséges, hiszen ha előterjesztés érkezett, hivatalos nevén előzetes döntéshozatali indítvány, amely a jogegység érdekében készült, amit említettem, a tanács engedélyt kért arra, hogy eltérjen a korábbi határozatoktól. Ezt a kérdést meg kell válaszolnunk. Lehetséges, hogy valamilyen akadály merül fel, és ilyenkor nem tudunk válaszolni, de ez is egyféle döntés. Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a Kúria hamarosan közzéteszi az általa elért eredményeket.
Ettől a ponttól kezdve a kúriai gyakorlat irányadóvá válik, ami lényegében a jogegységet jelenti.
Ez jogegységi határozat, ez az alaptörvény szerint mindenkire kötelező.
Mikor várható? Hamarosan elérkezik az ítélkezési szünet, ami már régóta esedékes lenne. Kíváncsi vagyok, hogy a Kúria ilyenkor szokott-e szünetet tartani.
A soronkívüliséget is elrendeltük ebben az ügyben, elvileg nem lenne kizárt az sem, hogy belecsússzon a döntéshozatal az ítélkezési szünetbe. Nem szeretném előre megmondani azt, ami még nem történt meg teljesen, de hamarosan várható.
Az Európai Unió Bírósága ebben az ügyben a szerződések tisztességességére vonatkozó kritériumokat módosította, vagy esetleg új irányelveket adott az elszámolás folyamatára vonatkozóan?
Az elszámolási eljárás részleteit korábbi határozatok már lefektették, amelyek tisztázza, mi a teendő, ha egy szerződési kikötés tisztességtelen, akár részben, akár teljes egészében. Van egyértelmű iránymutatás arra vonatkozóan is, hogy ha ilyen helyzet áll fenn, akkor nem lehet a tisztességtelen kikötést figyelmen kívül hagyva folytatni a szerződés teljesítését – ezt már alaposan átbeszéltük. Jelenleg egy konkrét elszámolási kérdés merült fel, amely főként a lízingszerződésekre összpontosít. Hadd mondjam el egyszerűbben: egy speciális szerződéstípussal kapcsolatos problémáról van szó.
Azokra a személyekre vonatkozhat, akik lízingszerződést kötöttek, és akik úgy vélik, hogy a szerződésük feltételei tisztességtelenek voltak. Ha valaki nem így gondolja, akkor őt ez a helyzet nem érinti. Az Európai Unió Bírósága most egy módszertani útmutatót adott arra vonatkozóan, hogyan lehet elszámolni az ilyen ügyeket.
Ennél bonyolultabb, de megegyezhetünk ebben, körülbelül erről van szó.
Ez részben igaz – nem saját kútfőből származik, hiszen ügyvédi irodák honlapjain már találkozhatunk hasonló információkkal. A jogalap nélküli gazdagodás koncepcióját figyelembe véve, ezek az esetek körülbelül így számszerűsíthetők.
Jelenleg még nem hoztunk végleges döntést, így nem szeretnék konkrét választ adni. Ugyanakkor elmondhatom, hogy az elszámolás során többféle helyzet is felmerülhet. Például lehetőség van arra, hogy megpróbáljuk visszaállítani az eredeti állapotot. Ha ez nem lehetséges, akkor meg kell találni a módját a szerződés lezárásának, figyelembe véve a szükséges kiegyenlítéseket. Fontos hangsúlyozni, hogy a helyzet bonyolultságát tovább növeli, hogy fogyasztói szerződésekről van szó, amelyek esetében a magyar és az európai jogi keretek különösen védik a fogyasztókat. Elméletben felmerülhet a jogalap nélküli gazdagodás kérdése is, de az Európai Unió Bíróságának jogértelmezése jelentősen szűkítette e szabályok alkalmazásának lehetőségeit. Mindez jól tükrözi, mennyire összetett ez a téma.
Hogyan közelítse meg egy ügyfél a jogi eljárásokat? Milyen szempontokat érdemes szem előtt tartania, hogy helyesen értelmezhesse az Európai Unió Bírósága és a Kúria határozatait? Nem árt, ha mindezeket összhangba hozza egymással.
Elvileg a jogegységi döntés ezt a célt szolgálná, hogy ne kelljen sem a félnek, de még a jogi képviselőnek sem mindent feltétlenül összeraknia. Bár a jogi képviselők úgyis össze fogják rakni, hiszen ezért jogászok, és ezért kötelező a jogi képviselet a Kúria előtt. Nyilvánvalóan minden jogász megpróbál minden lehetséges forrást összerakni, természetesen a fél érdekében, mert ügyvédként ez kötelessége is. A Kúriának igazán az a nagy jogegységesítés szerepe, hogy megpróbálja lehetőség szerint ezt a rengeteg forrást kifésülni és elmondani azt, hogy ezekben az ügyekben mit lehet és mit nem lehet tenni. Aztán hogy ezt sikerül-e megnyugtatóan megtenni, látjuk, hogy bizonyos időszakra igen, de újra és újra felvetődnek olyan kérdések, amelyek miatt vagy az Európai Unió bíróságnak, vagy a Kúriának, vagy mindkettőnek tovább kell mennie.
Tudomása szerint van még olyan kérdés, ami Európai Unió Bírósága előtt van tárgyalásban, tanácskozásban és ami a mi joggyakorlatunkat megváltoztathatja?
Nem szükséges megvárnunk az eseményeket. Ha az Európai Unió Bírósága olyan döntést hoz, akkor a következő ítélkezési szünet előtt is folytatni fogjuk a tanácskozást. Reméljük, hogy erre nem kerül sor, de nem zárható ki. Bármelyik bíró keresheti az Európai Unió Bíróságát, és a 2500 bíró közül több százan foglalkoznak ilyen ügyekkel. Ha úgy ítélik meg, hogy még mindig fennállnak nyitott kérdések, akkor fognak keresni. Biztosan van, és esetleg lesz is még újabb döntés az Európai Unió Bíróságától. A lényeg nem az, hogy lesz-e döntés, hanem inkább az, hogy meddig finomítja az Európai Unió Bírósága a saját gyakorlatát, mivel minden egyes ilyen finomítás hatással van a magyar jogra. Az értelmezési eltéréseket össze kell hangolni az európai szintű megközelítéssel és a magyar joggal. Ezt külön szeretném hangsúlyozni, hiszen mivel irányelvről van szó, a magyar jog nem lehet félreállítva. A magyar jogot úgy kell értelmezni, hogy az ne ütközzön a jogszabály rendelkezéseivel, hanem összhangba kerüljön az Európai Bíróság értelmezésével. Ezt azért emeltem ki, mert jogászok írásaiban találkozhatunk ezzel ellentétes véleményekkel, amelyeket saját megfontolásaik alapján fogalmaznak meg, de ezek nem helytállóak.
Milyen jellegű kérdések várhatnak még az Európai Unió Bírósága elé, miután ennyi év és számos ügy foglalkoztatta már a testületet?
Egy bíróság döntése, vagy esetleg a jogalkotó próbálkozása az igazítással, illetve a Kúria állásfoglalása nyomán felmerülhet a kérdés: vajon összhangban áll-e mindez az európai jogi normákkal? Ezt például az Európai Unió Bíróságához lehet fordulni, hogy tisztázzák az adott értelmezés jogszerűségét.
Minden egyes döntés újabb kérdések sorát indíthat el.
Ha megengeditek, szeretném kicsit másképp megfogalmazni ezt a gondolatmenetet. Az, amiről most beszélni fogok, egy komoly problémára világít rá, amely már az alapjait veszélyezteti a jogi rendszerünknek. A dolog neve, amit a legvégén említettem, alulvizsgálat. Évszázadok során kialakult egy jól működő struktúra, amelyben az elsőfokú, másodfokú, és ha szükséges, harmadfokú bírósági döntések folytán érkezik a jogorvoslat. Amikor egy felsőbb fokú bíróság határozatot hoz, az kötelező érvényű az alsóbb fokú bíróságok számára. Most azonban eljutottunk egy olyan pontra, ahol ez már nem feltétlenül igaz. Megfigyelhető, hogy bizonyos esetekben, amelyek az Európai Unió Bírósága elé kerültek, felmerül a kérdés, hogy a jogegységi határozatok egyáltalán kötelezőek-e. Ez a helyzet aggasztó, hiszen az Európai Unió joga teret ad ilyen kérdések felvetésére, és a Bíróság válaszolhat, vagy éppen ellenkezőleg, nem. De ha ez így folytatódik, a jogrendszerünk alapjai komolyan meginghatnak.
Ez az európai uniós bírósági döntés koherensnek tűnik, különösen, ha figyelembe vesszük a hasonló ügyekben más országok bíróságai által hozott határozatokat. Felmerül a kérdés, hogy ezek a döntések valóban összehasonlíthatóak-e, és hogy a releváns ügyek vizsgálat alatt állnak-e. Érdekes lenne megérteni, hogy a magyar jogrendszer devizahiteles ügyekkel kapcsolatos eljárásai mennyire állnak párhuzamban más államok, például Csehország gyakorlatával. Vajon milyen mércét alkalmaznak, és van-e egységes eljárás az EU-n belül?
Erre nagyon nehezen tudnék válaszolni, mert udvariatlanság lenne, és ahogy én sem szeretem, amikor más bíróság kritizálja a Kúria döntését, én sem venném a bátorságot, hogy mást értékeljek. Hadd mondjam azt, hogy ez objektíve inkább egy folyamatnak látszik. Az Európai Unió Bírósága elsősorban az európai joggal foglalkozik, de ezt kivetíti a tagállami jogra. Egyes országok konkrét megoldásaira vonatkoztatva mond valamit, amit aztán a többi ország is néz. Nem lehet azt állítani, még ha szabadna is, ha udvariatlan lennék, sem állíthatnám azt, hogy nagyon erős eltérés van, de valamennyi eltérés mindig van, hiszen ha nem lenne, akkor nem kéne megválaszolni a kérdést. A probléma nem itt keresendő, hanem ott, hogy az Európai Unió Bírósága arra a kérdésre tud válaszolni, amit feltesznek neki. Nem a tagállami jogot értelmezi, tehát az ügy visszakerül a tagállamhoz, és ha ott nem sikerül jó megoldást találni, abból nagy baj lesz. Pont múlt héten jött a hír, hogy egy nemzetközi választott bíróság előtt, devizahiteles ügy miatt, Horvátországnak nagyon nagy pénzösszeget kell kifizetnie egy bank számára. Mert a bank azt mondta, hogy nagyon örül annak, hogy helyrehozták itt a fogyasztókat ért kárt, csak ebből őt mint bankot is nagy kár érte. Azért azt ne felejtsük el, hogy a világ egy egységes egész, és a bíróság ebből egy jogvitát el tud dönteni, de a jogvita mögötti gazdasági szituációt befolyásolja az a döntés, amit mi hozunk, és mi nem feltétlenül tudjuk ezt figyelembe venni.
A károsultak újra jogorvoslatért folyamodhatnak, ahogy azt a horvát ügy példája is mutatja, ahol a bank jogi lépéseket tehet az állammal szemben. Elméletileg Magyarországon is van lehetőség arra, hogy hasonló alapokra hivatkozva az állam ellen indítsanak eljárást.
Ez az a helyzet, amely miatt minden ilyen ügyben, legyen szó felülvizsgálati vagy jogegységi eljárásról, rendkívül körültekintőnek kell lennünk. Nem adhatjuk meg azt a választ, amit a közvélemény vagy az utca sugall, amikor arról van szó, hogyan kellene döntenünk.
Hogyan lehet megőrizni a jogbiztonságot egy devizahiteles ügyben, ahol egy korábban lezárt ügy újra napvilágra kerül? Képzeljünk el egy olyan helyzetet, ahol az ingatlan már új tulajdonos kezében van, aki teljesen jóhiszeműen végezte el a vásárlást. Mi történik, ha szükségessé válik az eredeti állapot helyreállítása? Ki lesz az, aki vissza kell adja az ingatlant? És milyen körülmények között, milyen áron? Ez a jogi labirintus számos kérdést felvet, amelyek a jogbiztonság védelmét és a felek érdekeinek egyensúlyát célozzák meg. A megoldás keresése érdekében fontos lenne tisztázni a jogi kereteket és a felelősségi viszonyokat, hogy a lehető legigazságosabb kimenetel születhessen.
Ezt a kérdést nem a Jogegységi Tanácsnak, hanem a konkrét ügyben eljáró felülvizsgálati tanácsnak, vagy ha az ügy nem nálunk van, akkor a bírói tanácsnak szükséges megválaszolni. Mi sajnos nem tudunk ilyen mélységig elmenni. Természetesen megpróbáltuk és folyamatosan próbáljuk, ezért voltunk hétfőn 43-an jelen, hogy legalább virtuálisan feltérképezzük a leglényegesebb eseteket, és olyan választ adjunk, ami a lehető legszélesebb körben alkalmazható. Azonban nem rendelkezünk információval arról, hogy milyen speciális helyzetek merülhetnek fel. Ezt mindig a konkrét ügyben eljáró bíróság látja el. Az a bíróság szembesül azzal a feladattal, hogy az Európai Unió Bírósága, a Kúria vagy akár az Alkotmánybíróság által megfogalmazott elveket hogyan kell alkalmazni a konkrét ügy körülményeinek figyelembevételével. Ez a bíró vagy bírói tanács feladata, és ezért mondjuk mindig, hogy az ügyek első fokon dőlnek el. Az első fok a valódi bírósági eljárást jelenti, utána már az ítéletről beszélhetünk, nem csupán a keresetről. Ezt jól tudjuk, hiszen gyülekezési ügyekben mi is elsőfokú hatáskörrel rendelkezünk.
Ez most is így lesz? Ha tisztázódik a jogi helyzet, megvan a Kúria jogegységi döntése, akkor mindenki, aki úgy érzi, hogy lehetősége van, az első fokra fog visszamenni?
A helyzet attól függ, hogy a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi-e az elsőfokú döntést, vagy a Kúria a felülvizsgálati eljárás keretében érvényteleníti a jogerős határozatot. Ezt előre nehéz megjósolni, mivel minden ügy sajátos sajátosságokkal bír. Éppen ezért mondjuk, hogy a jogegységi határozatok nem jelentenek csodaszert. Céljuk, hogy tisztább képet adjanak a jogi helyzetről és kereteket biztosítsanak. Különösen fontos, hogy a Kúria valószínűleg azt tudja majd megválaszolni, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései alapján milyen megoldások nem alkalmazhatók. Azonban a konkrét ügyek elszámolásának részleteit előre nem tudjuk megmondani, és nem tudunk sablonos megoldásokat vagy matematikai képleteket kínálni.
Lehetséges előre jelezni, hogy a jövőben milyen új ügyszámokkal fog foglalkozni a magyar bírósági rendszer a devizahiteles perek kapcsán?
Nem modelleztük, úgyhogy nem tudom megmondani.
Amikor jogegységi döntést készítenek elő, az nem szempont, hogy ne roppanjon össze a bírósági rendszer, ha esetleg 40 ezer ember elmegy pereskedni?
Ez mindig szempont, persze, de nem elsődleges szempont. A jogegységi eljárásnak sok szerepe van, csak nem az, hogy bezárjon jogi kapukat, hogy a bíróság elérésé korlátozza. Ez nem szempont.
Fontos szempont, hogy az általános elégedettség szintje minél inkább növekedjen, és kevesebb olyan ember legyen, aki bármelyik oldalról azt állítja, hogy a döntés kedvezőtlenül érintette őt, vagy hogy ez az ő kárára történt. Ha ez nem változik, idővel elkerülhetetlenné válik, hogy az ügy az Európai Bíróság elé kerüljön.
Ebből a nézőpontból tekintve a helyzet lényegében változatlan. A bíróságok létezése óta, amikor is a felek jogi vitákban állnak egymással szemben – legyen szó társadalmi, gazdasági, szerződéses vagy akár családi kérdésekről –, mindig is az volt a helyzet, hogy amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, az egyik fél előnyhöz jut, míg a másik hátrányt szenved el. A győztes és vesztes között a különbség mértéke változó lehet, de az, aki veszít, gyakran nem találja kielégítónak a bírósági döntést. Ez a dinamikus viszony ma is fennáll.
Azt mondhatja, hogy nem vagyok teljesen elégedett, de ez mégsem egy rossz választás. Még ha ellenkező állásponton lennék, akkor is ezt állítanám.
Volt egy olyan korszak, amire úgy emlékszünk vissza, mint a boldog békeidőkre, amikor a bíróságot nem volt szabad gyalázni és szidalmazni. Most nem ebben a korszakban élünk, úgyhogy erre nem számítunk.
Június folyamán a Kúria több közleményt adott ki, amelyek célja a tömegrendezvényekkel kapcsolatos hatáskörének tisztázása volt. A közlemények mennyisége azonban azt mutatja, hogy a kommunikáció nem teljesen érte el célját, és a közönség részéről mérsékelt visszhangot váltott ki. De mi is pontosan a Kúria szerepe a tömegrendezvények hatósági felügyelete terén?
A közigazgatási bíráskodás területén léteznek olyan ügytípusok, amelyekben a Kúria első és egyben utolsó fokú bíróságként jár el. Ilyen ügyek közé tartoznak például a választási és népszavazási kérdések, valamint a gyülekezési ügyek is. Ez azt jelenti, hogy a gyűlés bejelentése nem igényel bírósági eljárást. Itt kezdődnek a félreértések.
A bejelentés megtörtént.
A közterületen tartott gyűlések egyik alapelve, hogy a bejelentett rendezvényt a bejelentő jogosult megtartani. De miért is van szükség a gyűlés bejelentésére? A válasz abban rejlik, hogy ez lehetővé teszi a rendőrség számára a megfelelő biztosítást. Ez magában foglalja a forgalom irányítását, a résztvevők biztonságának garantálását, valamint a párhuzamos események esetén a rendezvények elkülönítését is. Fontos hangsúlyozni, hogy a fő szabály szerint a bejelentett gyűlés megtartásához nem szükséges külön engedély. Ugyanakkor a rendőrségnek, amikor a bejelentést megvizsgálja, figyelembe kell vennie a törvényben előírt, szigorú tiltó okokat is. Ha ilyen okra bukkan, nem csupán a rendezvény biztosítását nem tudja garantálni, hanem meg is kell tiltania azt. Ez a döntés hivatalból történik, tehát itt nem arról van szó, hogy először elbírálják a bejelentést, majd utána döntik el, hogy tiltanak-e vagy sem. A rendőrségnek ráadásul korlátozott idő áll rendelkezésére a döntés meghozatalára. Amennyiben a gyűlést megtiltják, a bejelentő közigazgatási keresetet nyújthat be a Kúria előtt. A Kúria pedig, a közigazgatási ügyekhez képest szűkebb keretek között, két dolgot tehet: vagy helyt ad a felperes, azaz a gyűlés szervezőjének, és megsemmisíti a rendőrség tiltó határozatát, ezzel lehetővé téve a gyűlés megtartását, vagy más döntést hoz. Fontos tisztázni, hogy a Kúria nem engedélyezi a gyűléseket, és nem is mondja le azokat.
Azt a feladatot a rendőrség látja el.
Igen, a Kúria állásfoglalása szerint a rendőrség tiltó határozata jogszerű, ezért az ilyen esetekben elutasítja a keresetet, és a gyűlés nem tartható meg a rendőrségi intézkedés miatt. Ha viszont a Kúria úgy ítéli meg, hogy a tiltó határozat nem törvényes, akkor azt hatályon kívül helyezi. Fontos hangsúlyozni, hogy a Kúria nem ad engedélyt, és nem is tiltja meg a gyűléseket. E körüli félreértések elkerülése érdekében szükség volt különféle közlemények kiadására, mivel időnként a hatósági határozatokban is megjelent, hogy a Kúria engedélyezett valamit, ami nem pontos. Létezik egy szűkebb esetkör is, amikor a Kúria módosíthatja a rendőrség határozatát, például ha a rendőrség nem a gyűlés teljes betiltását rendeli el, hanem csak bizonyos korlátokat állít fel, például időbeli vagy helybeli megkötéseket. Ezekben az esetekben a Kúria jogában áll változtatni a korlátozásokon. Jelenlegi gyűlések esetében azonban ilyen módosításra nem került sor.
Amennyiben a rendőrséget irányító szabályozás kellően egyértelmű, és a tiltó rendelkezések szűk keretek között mozognak, a Kúria számára viszonylag egyszerű dolgot jelenthet az, hogy megállapítsa a rendőrségi döntés jogszerűségét vagy jogellenességét. Azonban felmerül a kérdés, hogy léteznek-e olyan rugalmasan értelmezhető szabályok, amelyek figyelembevételére a Kúriának szüksége van. Erre példa lehet a forgalom aránytalan akadályozása, amely korábbi jogszabályokban is szerepelt, és valószínűleg a jelenlegi jogi keretek között is megtalálható.
Két jelentős esemény zajlott: az egyik a hídzárások sorozata, a másik pedig a június 28-i Pride-gyűlések. Az első esemény kapcsán a fő kérdés az volt, hogy mikor tekinthető egy híd lezárása arányosnak, és mikor már aránytalan. Nem szeretném részletezni ezeket az ügyeket, hiszen magam is részt vettem bennük, és a döntéseinket nem indokoljuk utólag. Általánosságban elmondható, hogy mindkét eseménysorozat során súlyos eljárási problémák merültek fel. Ha szabad ezt így kifejezni, a bizonyítottság és a tények tisztázásának nehézségeivel néztünk szembe. A Kúria nem tudta megállapítani, hogy a tiltás jogszerű-e vagy sem, mivel a rendelkezésre álló tények nem tettek lehetővé egyértelmű következtetéseket.
Amikor egy jogász eljárási problémával szembesül, sokszor megérzi a megkönnyebbülést. Miért is? Mert az ilyen helyzetek általában jól körülhatároltak és világosan szabályozottak. Az eljárási normák pontosan meghatározzák, hogyan kell a jogásznak lépnie, így nem szükséges mélyebbre ásnia az ügy lényegébe. Ez lehetőséget biztosít számára, hogy a jogi keretek között, előre meghatározott utasítások alapján cselekedjen, ami jelentősen megkönnyíti a dolgát.
Szeretném megosztani a véleményemet: számomra különösen frusztráló, amikor valamilyen eljárási probléma miatt nem tudják meghozni a döntést. Úgy gondolom, a szakemberek azért kapják a javadalmazásukat, hogy egyértelműen állást foglaljanak, legyen szó igennel vagy nemmel való válaszról. Persze, ez csupán az én személyes jogi nézőpontom, és nem tükrözi a Kúria vagy annak elnökének álláspontját.
A hatóság célja, hogy biztosítsa az eljárások tisztességes és átlátható lebonyolítását, lehetővé téve ezzel a jogszabályok betartását és a közérdek védelmét.
A XXI. században élünk, a posztmodern dekonstrukció világában, ahol szavak jelentései folyamatosan vitatottak. A kommunikációs tér tele van párbeszédekkel, ahol az értelmek nem csupán egyértelműek, hanem gyakran ellentmondásosak is. Míg a XIX. században még álmodtunk arról, hogy megalkothatunk tökéletes jogszabályokat, mára ez a lehetőség eltűnt. Manapság bármely jogszabályt két ember három különböző módon értelmezheti, és ezek a viták elkerülhetetlenek. A bizonyítás kérdése is hasonlóan bonyolult. A rendőrség saját nézőpontja szerint mindent bizonyított, míg a gyűlés szervezője ezt megkérdőjelezi. Ez a helyzet eljut a bíróságra, ahol egy öttagú tanács próbálja mérlegelni a tényeket. Jó lenne, ha minden ügyben egyértelmű döntések születnének, de ha ez nem lehetséges, akkor marad a jogi precedensrendszer, amely folyamatosan építkezik az előző döntésekre. A helyzet mostanra már eléggé világossá vált, de ennek megértése és a döntések meghozatala rendkívül időigényes feladat. Nincs túl sok időnk a merengésre: meg kell értenünk a helyzetet, érdemben el kell bírálni az ügyeket, le kell írni a döntéseket, és mindezeket gyorsan, akár három nap alatt nyilvánosságra kell hozni.
A választási bíráskodás új kihívások elé állítja a jogi rendszert, hiszen a Kúria első és végső fokú döntései kulcsszerepet játszanak a jogegység biztosításában. A 2024-es évkönyvben található esetleírások világosan rávilágítanak arra, hogy a jogegység fenntartása nem csupán formális eszközökkel érhető el. Kérdéses, hogy milyen garanciák állnak rendelkezésre a jogegység megőrzésére választási időszakban, amikor az eljárási határidők rendkívül szorosak, és minden egyes tanácsnak automatikusan egységes következtetésekre kell jutnia. A különböző döntések eltérései komoly problémákat okozhatnak, amelyek elkerülése érdekében elengedhetetlen a jogi keretek szigorú és következetes alkalmazása.
A magyar jogrendszer sajátos jellegzetessége, hogy a választásokkal kapcsolatos jogorvoslatok esetében szigorú határidőket állapít meg. A Kúria előtti jogorvoslatokra a főszabály szerint csupán három nap áll rendelkezésre, míg az önkormányzati választások eredményeivel kapcsolatos eljárások esetében ez a határidő tavaly óta nyolc napra bővült. Emellett találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor mindössze egy nap áll rendelkezésre a döntés meghozatalára. Ezekben a helyzetekben pedig a formális jogegységesítési mechanizmusok nem tudnak érvényesülni. A Jogegységi Panasz Tanács számára például lehetetlen, hogy a háromnapos határidőn belül döntést hozzon, ha a választásügyet kezelő tanács előzetesen nem indítványozza az eljárását. Ez tehát fizikailag megvalósíthatatlan. Ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a választási eljárásokban a szabályok zártak, és minden típusú ügyet a választási eljárási törvény keretein belül kell lebonyolítani. Ilyenkor nincs lehetőség felfüggesztésre, tanácskérésre vagy bármilyen egyéb indítványra. De mi a garancia arra, hogy a döntések megalapozottak legyenek? A válasz igazán egyszerű: a józan ész. A tanácsok bölcs önkorlátozása, amely a Kúria tagjaitól elvárható, segíthet abban, hogy kövessük egymás döntéseit, és ha hasonló ügyek merülnek fel, akkor legalább figyeljünk rájuk, és tekintsük át, hogy egy másik tanácsnál milyen eljárásra került sor. Persze, közös ülésekre nem kerülhet sor, és egységes döntést sem hozhatunk, de a legtöbb esetben a tanácsok tiszteletben tartják az első döntést, és azt igyekeznek követni. Mindez anélkül történik, hogy formális szabályok lennének erre vonatkozóan, vagy hogy bármiféle egyezséget kötöttünk volna egymással. Ennek ellenére voltak olyan ügyek, ahol ennek hiányában komoly problémák merültek fel.
Határozottan fontos, hogy teljes bizalommal viszonyuljunk az első döntésünkhöz, és reménykedjünk abban, hogy az a megfelelő irányba terel minket.
Igen. Aztán természetesen, ha mégsem, azért van orvosság, van alkotmányjogi panasz, tehát az alkotmányjogi panasz folytán ezt helyre lehet hozni. Végső soron utólag jogegységi eljárás is lefolytatható, csak az már nem fog kihatni ezekre az ügyekre. Nyilván, ha a kollégiumot vezető elnökhelyettes vagy az elnök azt észleli, hogy bizonyos kérdésben szétfolyt a gyakorlat, akkor lehet utólagos jogegységesítést megpróbálni, csak ez már nem fog kihatni a konkrét döntésekre.
Most sem langyos a közélet, választási nap közeledtével valószínűleg fokozódni fog és a bíróságokat is többen fogják bírálni, ha egyáltalán elképzelhető, hogy ennél többet még lehetne bírálni. Milyen eszköze van a bíróságok védelmére, az integritásának óvására, bármilyen oldalról?
Nem érzem magam boldognak amiatt, hogy túlságosan belesodródtunk a közéleti vitákba. Jelen vagyunk a politikai arénában, ahol viszont nem állnak rendelkezésünkre a megfelelő eszközök. Nem állíthatom, hogy ne szándékosan léptünk volna be ide. A hatalommegosztás rendszere formálja a közéletet, és az utóbbi másfél évtizedben a bírók és bíróságok szerepe körüli viták egyre hevesebbé váltak. Úgy tűnik, hogy a bírók igyekeznek távol maradni a közéleti diskurzusoktól. Azt mondjuk, hogy csak az igazságszolgáltatást, a bírói függetlenséget és a jogállamot érintő kérdésekre fókuszálunk, de ezek gyakran csak elvont fogalmak. Ennek következtében viszont egyre inkább olyan vitákba keveredünk, amelyek tisztán politikai természetűek. Tisztában vagyok vele, hogy ezért ismét kritikát fogok kapni, de ez a helyzet, és a lehetőségeink korlátozottak. A bíróság bíróság marad, még akkor is, ha a politikai diskurzusba belekerül. És miről szól a választási ügy? Ez a legélesebb politikai vita, amelyet mi jogvitává alakítunk. Ezt szoktam mondani, hogy ez az, ami a bíróságot bírósággá teszi: a leghevesebb politikai vitákat, mint például a kampányok, a választások kimenetele, a mandátumok elnyerése, mi jogi keretek közé helyezünk. Ehhez azonban szükség van a mi részünkről egyfajta visszafogottságra, és ugyanerre van szükség a felek és a társadalom részéről is. Fontos lenne tudatosítani, hogy nem vagyunk részei a jogvitának, hanem független bírák. Ha a későbbiekben a diskurzusba bevonnak minket, akkor oda jutunk, amit egy kedves kollégám megfogalmazott: a bíróságok manapság egyre nehezebben tudják betölteni a történelmileg kialakult szerepüket. Ha vitás felekké válunk, ha meg kell védenünk a nyilvános politikai vitában a saját döntéseinket, akkor végül mi fogunk vesztesként kijönni, és ezzel együtt a társadalom is. Lehetőség van a hatalommegosztás rendszere felszámolására, és a bíróságok eddigi részleges korlátozott, részben önkorlátozó pozíciójának megváltoztatására, de akkor egy teljesen más rendszerrel állunk szemben.
Tegyen úgy a bíró meg a bíróság, mintha süket lenne és vak lenne, amikor elég világos támadások érik?
A bírók ebben a kérdésben nem vehetnek részt, semmilyen körülmények között. E célra léteznek olyan intézmények, mint a bírósági elnökök, és az Országos Bírósági Hivatalnak is van feladata, ha a helyzet komolyabbá válik. Az Országos Bírói Tanácsnak is szerepe van, ha a kritika túllépi a határokat. Ezek azok a szervezetek, amelyeknek igazgatási hatáskörük van, és ha a helyzet megkívánja, lépniük kell. Kúria elnökeként engem is gyakran kényszerít a helyzet, hogy fellépjek, bár tudom, hogy a szavaim nem mindig hatnak. De más lehetőségem nincs, mint hogy kifejezzem, hogy ez helytelen, és kérjem a vitázó feleket, a sajtót vagy akár politikai szereplőket, hogy tartózkodjanak ettől. Nincs más eszköz a kezünkben. Sajnos aggasztó, amikor bíróságközeli vagy bíróságokkal kapcsolatban álló intézmények is részt vesznek ebben a vitában. Olyan szervezetekről van szó, amelyek látszólag függetlenek, és bírókból állnak, de sok esetben a tagjaik között már nem találunk bírókat. Különféle civil szervezetek, vagy éppen politikai szerepet vállaló korábbi bírók lépnek fel, akik mögött ott van a védelem. Ez ellen pedig sajnos nincs orvosság.
Az ön véleménye szerint nekünk, jogkereső állampolgároknak, akik bízni kívánunk a bírósági rendszerben, van-e beleszólásunk abba, hogy a Kúria elnöke milyen személyes kapcsolatokat ápol például az Országos Bírósági Hivatal elnökével? Továbbá, vajon érdekel-e minket, hogy milyen színvonalú viták zajlanak esetenként írásban különböző felső bírósági vezetők között? Vagy talán nem is tartozik ez ránk?
Már többször is hangsúlyoztam, hogy véleményem szerint bizonyos dolgok nem tartoznak a nyilvánosságra. Az olyan helyzetekben, amikről már hosszú percek óta tárgyalunk, amikor mindenki mindenki ellen érvel, nem lehet elvárni, hogy mindenki ugyanúgy vélekedjen. Az ilyen viták során, bármely két vagy három szervezet vagy vezető között is zajlik, próbálunk visszafogottak lenni. Ha valamelyik fél megnyilvánulása túlzottan élesre fordul, válasz érkezik, de ha szabad ilyet mondanom, hasonlóan működik ez, mint a nemzetek közötti diplomáciában: van egy szint, ahol már muszáj reagálni, különben az visszalépésnek számít, de igyekszünk arányos válaszokat adni. Én személy szerint mindig arra törekszem, hogy arányos választ adjak, ami segít lezárni a vitát. Az itt eltöltött négy és fél év alatt csupán néhány alkalommal fordult elő, hogy egy vita kiélesedett és nyilvánosságra került. Nem az a célunk, hogy azon töprengjünk, min lehetne összeveszni, vagy hogyan fokozhatnánk a konfliktust.
Miként fogják megvalósítani azt az új szabályt, amely a peres felek számára kártérítést vagy kártalanítást ír elő az eljárási határidők elmulasztása esetén?
Ez a téma mostanában mindenki fejében ott lebeg, aki részt vesz a bírósági rendszer irányításában. Mi is folyamatosan ezzel foglalkozunk. Minden héten áttekintjük a helyzetet, és igyekszünk felmérni, hol rejlenek a legnagyobb kockázatok. Nyilvánvaló, hogy egy-egy ügy esetén egy-két napos késlekedés még elfogadható, de a valódi gondok ott kezdődnek, ahol a kockázat már rendszerszintűvé válik. Olyan helyzetekről van szó, ahol a határidők rendkívül szorosak, vagy annyi ügyet érintenek, hogy ha nem lépünk közbe igazgatási intézkedésekkel, vagy nem osztjuk szét az ügyeket, komoly anyagi következményekkel kell szembenéznünk. Aktívan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel ezt a helyzetet talán kezelhetőbbé tehetjük.
Viszont ügyeket nem lehet összevonni csupán a határidők betartása érdekében.
Ezzel teljesen egyetértek.
Akkor azt fogják csinálni, hogy minden felet értesítenek, hogy itt egy határidő, és utána nála ketyegjen?
Hadd utaljak vissza arra, hogy két ügyfajtáról is beszéltünk, a választási ügyekről és a gyülekezési ügyekről, ahol öttagú tanácsnak kell három nap alatt dönteni úgy, hogy az írásba legyen foglalva és a felek megkapják. Az, hogy egy határidő nagyon szoros, és hogy sok ilyen ügy van, nem jelenti azt, hogy az elvégzés össze van csapva. Azért bírókról beszélünk. Nyilván olyan bírókról, akik esküt tettek arra, hogy jogszabályokat betartják, ha a jogszabályok azt mondják, hogy nem mulaszthat határidőt, akkor meg fogják próbálni azt betartani. Itt olyan helyzetek lesznek talán kezelhetetlenek, ahol szándékosan vagy nem szándékosan, de a fél is hozzájárul a késlekedéshez. Hadd mondjak egyetlenegy példát!
Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás a "szakértőrendelgetés" kifejezésre: "Szaktudás igénylése szakemberektől" Ha további részletekre van szükséged, vagy más szöveget szeretnél átalakítani, csak jelezd!
Nem csupán erről van szó, de kétségtelenül ez is fontos. Ha a szakértő nem adja át a szakvéleményét, a bíró helyzetét megnehezíti, és nem tud érdemben dönteni. Ez elkerülhetetlen.
Megbírságolja a szakértőt, vagy mit csinál?
De attól még fizetnie kell. Ez a szakértői probléma ennél bonyolultabb, én ezt most nem nyitnám ki. Én egy egyszerű példát mondok: például 30 nap alatt kell dönteni egy ügyben. Ez alatt a felekkel kommunikálni kell. A feleknek valamire határidőt kell biztosítani. Például biztosít a bíróság 8 vagy 15 napos határidőt. Egyáltalán nem mindegy, hogy hányadik napon tölti le az elektronikus rendszerből a végzést a fél, mert onnan ketyeg. Nagyon-nagyon könnyen előforduhatl, hogy mindenki kihasználja a 15 napot, akkor már régen 45 napnál vagyunk, mire a bíró abba a helyzetbe kerül, hogy döntsön. Ez azért egy római jogi elvet kezd már érinteni. Ha megenged bölcselkedést, akkor ez úgy szól latinul, hogy impossibilium nulla obligatio est, vagyis a lehetetlenre irányuló követelés semmis. Ilyen helyzeteket modellezni tudunk, de megoldást nem tudunk rá találni.
A bírói illetményemelés ügye végre tisztázódott? Milyen fázisban tart most ez a folyamat? Az ügy körüli diskurzus rendkívül heves vitákat generált.
Nagyon éles vitát váltott ki azért, mert tavaly nyáron, különféle megfontolásokból, elindult egy nagyon rossz ízű vita a tekintetben, hogy a Kúria bíráinak illetménye nem túl magas-e. Elindult egy olyan törekvés, hadd mondjam azt, hogy kívülről generált törekvés a bíróságon, hogy a Kúriának nem kell emelni az illetményét, mindenki másét igen. Most ezt nem szeretném végigmondani, mert többször leírtam, ez megint egy olyan helyzet volt, amit nem lehetett szó nélkül hagyni. Nem véletlenül alakult ki ez a rendszer, nem véletlenül van más országokban is így, hogy a bíróságok között van különbség. Ezt a Kúria megpróbálta nemcsak hogy békésen rendezni, egy olyan megoldást kínálni, ami mindenkinek jó lett volna. Azt mondani, hogy rendben van, toljuk össze az illetményrendszert. Legyen minél kisebb a különbség a járásbírósági kezdő illetmény és a kúriai nyugdíj előtt álló bírók illetménye között, akár azon az áron is, hogy a Kúria illetményei is lassabban emelkednek. Csak azért oda ne jussunk el, hogy a Kúria eleget keres, tehát mindenki másét emelni kell, a Kúriáét lehetőleg ne. Ez túlmutatott azon, ami egy intézményrendszeren belül működik. A Kúria végigment ezen az úton, a Kúrián olyan rendszert alakítottunk ki, hogy a kúriai bírók és az elnök illetménye között sincs akkora különbség, mint volt, de mondjuk, ha az elnököt és elnökhelyettest levesszük, akkor alig-alig van különbség. Kétségtelen, a Kúrián könnyű volt azt megoldani, hogy a szolgálati időt ne vegyük figyelembe, mert itt minden bíró mögött évtizedek vannak. Bírósági vagy nem bírósági. Nekem meggyőződésem, hogy az lenne a jó rendszer, ahol minden bíró nagyjából egyforma illetményt kap. Még egyszer mondom, járásbíróságtól Kúriáig. Értelemszerűen vezetőknél lehet valamennyi különbség, de lehetőleg nem a vezetői illetményt kell túl magasra emelni. Úgy gondolom, hogy a Kúria illetményrendszere most ezeknek az elveknek is jobban megfelel. Az, hogy itt a különféle vitákban, amelyek az év végén kialakultak, kétoldalú megállapodás, négyoldalú, érvényes, érvénytelen, ehhez képest mit szeretnénk. Pillanatnyilag nagyon-nagyon elbonyolított vitahelyzet van.
Még mindig?
Azért azt látjuk, hogy a Kúrián kívül a többi bíróságon, és különösen a járásbírósági törvényszéki bírák nem elégedettek az illetményükkel, és erre okuk is van.
A bírósági rendszer működőképessége most milyen állapotban van? Tavaly ugyanekkor nagyon borús képet festett, a működőképesség határához közelinek írta le.
A munkánkat támogató igazságügyi alkalmazottak helyzete korábban tarthatatlan volt, de azóta jelentős javuláson mentek keresztül. Fontos tisztázni, hogy a bíróságok közötti illetményemelések eltérő mértékben valósultak meg; míg a Kúrián egy jelentős emelés történt, a többi bíróság ennél lényegesen nagyobb emelést kívánt. Az igazságügyi alkalmazottak esetében azonban az elért javulás számottevő, és a tervek szerint ez a tendencia jövőre is folytatódik. Bár én elsősorban a Kúriát ismerem, és nem szeretnék határozottan nyilatkozni más bíróságokról, úgy tűnik, hogy a Kúrián csökkent az elvándorlás kockázata, ami azt jelenti, hogy az igazságügyi alkalmazottak megtartása most már kevésbé fenyegetett.
