Trump vámpolitikája egy félreértésre alapozódik? Dobozi István elemzése Donald Trump kereskedelmi politikája, különösen a vámpolitika terén, sok vitát és ellentmondást váltott ki. Az amerikai elnök hangoztatott nézetei gyakran úgy tűntek, mintha figyelm
Trump számára a hatalmas külkereskedelmi mérleghiány a külföldi partnerek által alkalmazott igazságtalan kereskedelmi praktikák szimbólumává vált. Különösen Kínát emelte ki, amely a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való 2001-es csatlakozása óta drámai mértékben növelte az Egyesült Államokkal szembeni exporttöbbletét, amely már több mint negyvenszeresére emelkedett. Az utóbbi években ez a deficit a teljes amerikai áruforgalom közel felét tette ki.
Nem meglepő, hogy az a elnök, aki a kereskedelmi hiány csökkentését gazdasági prioritásként tűzte ki célul, rendkívüli eltökéltséggel fordul Kína szabályozásának kérdéséhez. A kormány nemzetbiztonsági stratégiája a két ország közötti egyensúlyhiányt a nemzetbiztonsági kockázatok élvonalába helyezte, ezzel is hangsúlyozva a téma súlyosságát és a szükséges intézkedések sürgősségét.
Felmerül a kérdés: vajon van-e gazdaságilag indokolt alapja Washington merkantilista jellegű kereskedelempolitikájának, különös tekintettel a Kína ellen indított vámháborúra? A válasz alapvetően nemleges, annak ellenére, hogy az Egyesült Államoknak régóta léteznek jogos, de jórészt megoldatlan kifogásai a kínai kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatban. Nem meglepő, hogy a WTO alacsony hatékonyságú vitarendezési mechanizmusai tele vannak Kína-ellenes panaszokkal.
Trump agresszív vámpolitikája két instabil alapra támaszkodik.
Az egyik a kereskedelmi deficittel kapcsolatos félreértés: az a legszimplább populista-merkantilista tévhit, miszerint az import rossz, mert megöli a hazai munkahelyeket, az export viszont jó, mert új állásokat teremt. A másik pillért a kereskedelmi globalizáció hatásainak nem kellő ismerete alkotja, ami a kínai mérlegtöbblet mértékének és gazdasági jelentőségének túldramatizálásához vezet.Trump tipikusan nulla összegű, konfrontációs gondolkodásmódjában Amerika mint globális szuperhatalom számára vereséget jelent a nagyléptékű kereskedelmi hiány, ami ellen tenni kell. Szerinte az olyan kiugróan nagy exportöbblettel bíró országok, mint Kína, Németország, Japán, Mexikó és Dél-Korea "tisztességtelen" kereskedelmi technikákat alkalmaznak Amerikával szemben, s főként ennek köszönhetik mérlegaktívumukat. Trump szakmai stábjának többségére jellemző a nemzetközi közgazdaságtan fölöttébb hézagos ismerete.
Az olyan gazdasági óriások, mint Kína és az Egyesült Államok közötti szoros együttműködés folyamatosan új kihívások elé állítja a globális kereskedelmet. Hosszú távon a kereskedelmi egyensúlytalanságokat elsősorban makroökonómiai tényezők generálják. Trump adminisztrációja figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Egyesült Államok számára a jelentős külkereskedelmi mérleghiány egyfajta strukturális normává vált, amely a sajátos, rövid távon nem megváltoztatható makroökonómiai alapelvekből fakad. Ezen kívül, a nemzeti jövedelmi azonosság matematikai formulája is egyértelműen rámutat a helyzetre: Export - Import = Megtakarítás - Beruházás. Eszerint a kereskedelmi mérleghiány nagysága lényegében a nemzeti megtakarítás és a beruházás közötti különbségtől függ.
Az Egyesült Államok gazdasági struktúrájában a beruházások folyamatosan meghaladják a belső megtakarítások szintjét. Ebből a makroökonómiai helyzetből természetes módon következik, hogy importtöbblet alakul ki, amely nagymértékben független a kereskedelempolitikai intézkedésektől. Nem meglepő tehát, hogy a második világháború után az Egyesült Államok exporttöbbletét az 1970-es évek elején deficit váltotta fel, amikor a megtakarítási arány folyamatos csökkenésnek indult.
Részben a dollár nemzetközi kulcsvaluta szerepének köszönhetően a kereskedelmi mérlegdeficitet ellensúlyozza a fizetési mérleg tőkeszámlájának a fölöslege, többek között amerikai kincstárjegyek külföldiek általi vásárlása. Ennek következtében Amerika tovább nyújtózkodhat, mint ameddig a takarója ér, azaz tartósan többet fogyaszthat, mint amennyit megtermel. Ez nem a kereskedelmi deficit által okozott vereségre utaló állapot.
A külkereskedelem makroökonómiai perspektívájából nézve Kína éles ellentétben áll Amerikával: míg Kínában a belső megtakarítások rendkívüli mértékben, 2018-ban a GDP 46,6%-át tették ki, ez jelentős kereskedelmi mérlegtöbbletet eredményezett. Az áruforgalmi többlet révén Kína valójában a belső megtakarításainak egy részét exportálja az Egyesült Államokba. Továbbá, az amerikai állampapírok folyamatos vásárlása és más amerikai gazdasági beruházások révén Kína hozzájárul a kétoldalú mérleghiány fenntartásához, amely hosszú távon is stabilizálja ezt a kapcsolatot.
A fent említett makroökonómiai összefüggések alapján világosan látszik, hogy az Egyesült Államok nem a protekcionizmus fokozásával, hanem inkább a megtakarítási ráta növelésével képes tartósan csökkenteni a strukturális kereskedelmi mérleghiányát. A szövetségi kormány például a költségvetési hiány mérséklésével hozzájárulhat a nemzeti megtakarítási rátának a növeléséhez. Az amerikai gazdaságban megfigyelhető az "ikerdeficit" jelensége, amely a költségvetési és a kereskedelmi hiány párhuzamos mozgását jelzi, és empirikus adatokkal is alátámasztható.
A világkereskedelem korszerűtlen, a globalizáció előtti érát tükröző felfogása a másik ok, amiért Trump és kereskedelempolitikai stábja számára Kína mumussá vált.Az elmúlt évtizedek viharos ütemű gazdasági nemzetköziesedése és a multinacionális vállalatok kontinenseken átnyúló értékláncai elavulttá, torzítottá tették a hagyományos, bruttó szemléletű kereskedelmi statisztikákat. A nemzetközi szállítási hálózatok felnagyítják a világkereskedelemben a globális értékláncok végén elhelyezkedő olyan összeszerelő országok súlyát, mint Kína.
Kína az évek folyamán a világ legnagyobb ipari összeszerelő műhelyévé tornázta fel magát, ahol főként a más ázsiai országokból (Japán, Dél-Korea, Tajvan stb.) és az USA-ból odaszállított közbenső termékek végső összeszerelése folyik, igen gyakran jelentős kézi munkára támaszkodva.Az ázsiai ország exportjának nagyobbik fele főként amerikai multikon keresztül jut a világpiacra és az USA-ba. A bruttó szemléletű exportstatisztikák azonban a végső termék teljes értékét a "feladó" országnak tulajdonítják, akkor is, ha az ott hozzáadott érték csak töredékét teszi ki a végtermék teljes értékének.
2017-ben az amerikai Apple vállalat Kínában előállított iPhone-jai jelentős mértékben hozzájárultak Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi egyensúlyhiányhoz, 16 milliárd dolláros értékben. A telefonok exportértékét a gyártási költség 230 dolláros egységárán számolták, azonban a tényleges kínai hozzáadott érték – amely magában foglalja az alkatrészeket és a munkaerőt – mindössze 8,5 dollárt tett ki. Ez a különbség jól tükrözi a globális ellátási láncok összetettségét és a nemzetközi kereskedelem bonyolultságát.
A kínai hozzáadott érték aránya az Amerikába irányuló statisztikailag nyilvántartott export egyharmadára tehető. Ennek következtében a Kínával kapcsolatos "valós" amerikai kereskedelmi hiány körülbelül 100 milliárd dollárral alacsonyabb, mint amit a hivatalos adatok jeleznek. Ezen kívül a szolgáltatások terén – mint például a turizmus, oktatás vagy pénzügyi szolgáltatások – az Egyesült Államok évente 40 milliárd dollár értékű exporttöbblettel rendelkezik Kínával folytatott kereskedelme során.
Emellett Amerika Hongkonggal szembeni 30 milliárd dolláros kereskedelmi többletének java részét Kínába re-exportálják. De ami a kétoldalú gazdasági együttműködés összképe szempontjából a legfontosabb: a Kínában működő amerikai multik (Apple, Nike, Ford, General Motors stb.) évente mintegy 250 milliárd dollár értékű árut adnak el az ottani belső piacon. Például a GM már több járművet értékesít Kínában, mint otthon.
A gazdasági együttműködés átfogó képe meglehetősen kiegyensúlyozott, sőt a Wall Street Journal és a Financial Times által közzétett becsléseim alapján még némi nettó előny is tapasztalható az Egyesült Államok javára. Mindez ellentmond a Trump-kormány által hangoztatott "kolosszális aránytalanságnak", valamint annak az elképzelésnek, miszerint Kína "megvágja" Amerikát, ami csupán egy elavult, egyoldalú nézőpont következménye az árukereskedelem terén. Ez a gondolkodásmód vezetett Washington aránytalan protekcionista intézkedéseihez Peking ellen. Trump nem veszi észre, hogy az importvámok bevezetése, amelyek Kína szankcionálását célozzák, végső soron az Egyesült Államokat is sújtja.
