Sikerült egy törékeny tűzszünetet kialakítani Amerika régóta fennálló ősellenségével, de a helyzet bármikor meginoghat.

A júniusi tűzszünet, amely Irán, Izrael és az Egyesült Államok között jött létre, a kölcsönös bázisok elleni támadások után született meg. Ez a fegyvernyugvás azonban rendkívül törékeny helyzetet teremtett. Izrael célja a teljes iráni atomprogram leszerelése, míg Washington csupán annyit szeretne elérni, hogy Irán visszatérjen a tárgyalóasztalhoz. Teherán viszont határozottan kijelentette, hogy nem mond le sem az atomprogramjáról, sem a ballisztikus rakétáiról. Most nézzük meg, milyen potenciális buktatói lehetnek ennek a tűzszünetnek, és milyen következmények várhatóak a jövőben.

Amikor júniusban kirobbant az alig két hetes háború Izrael és Irán között, és az Egyesült Államok is beszállt a harcokba, senki sem tudta megjósolni a konfliktus kimenetelét. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy Teherán nem tudja csupán drónokkal és rakétákkal legyőzni ellenfelét. Most, a harcok végére érve, már azt is tisztán látni lehet, hogy Jeruzsálem sem tudta maradéktalanul elérni célját. Pedig bár sikerült kiiktatniuk számos kulcsfontosságú katonai vezetőt és tudóst, valamint súlyos csapásokat mértek az iráni légvédelemre és légierőre, az atomprogram jelentős károkat szenvedett ugyan, de végül túlélt a bombázásokat.

Donald Trumpnak sikerült elérnie egy tűzszünetet a régóta rivalizáló regionális nagyhatalmak között, azonban ez a megállapodás nem hozott maradandó megoldást a konfliktusokra.

Ez a fegyvernyugvás valószínűleg csupán átmeneti állapotot képvisel.

A helyzet tisztázásában nem könnyít a dolgon, hogy szinte naponta érkeznek egymással ellentétes információk. Vizsgáljuk meg, mi is a legfrissebb állapot most a hírek tükrében.

A legújabb hír, hogy Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere, együttműködve európai vezetőkkel, kedden ultimátumot intézett Iránhoz.

augusztus végéig van idejük véglegesíteni a friss atomalkut.

Egy időben, párhuzamosan, Izrael is benyújtotta a maga "kérelmét", amelyben azt követeli, hogy Irán azonnal semmisítse meg az összes, 500 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakétáját és drónját. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden olyan fegyvert, amely képes súlyos károkat okozni a zsidó állam számára, el kell távolítaniuk. Jeruzsálem már korábban egyértelművé tette, hogy ezen kívül elvárják Teherántól az atomprogram teljes leállítását is.

A legnagyobb problémát az okozza, hogy Irán egyértelműen kimondta, sem az atomprogramról, sem a nagy hatótávolságú fegyverekről nem mond le.

Ebben az esetben Abbász Aragcsi külügyminiszter kifejezetten a következőképpen reagált az izraeli követelésre: "Ezek vajon mit szívtak?"

Teherán szempontjából a közepes és nagy hatótávolságú fegyverek iránti elkötelezettség teljesen érthető. Az ország számára ugyanis a Hormuzi szoros lezárása és az olajárak manipulálása mellett a rakéták jelentik a legfontosabb védelmi eszközöket. Nem kívánják kiszolgáltatni magukat sem Izraelnek, sem pedig a csendesen várakozó Törökországnak.

Az iráni atomprogram teljes leállításának lehetőségei ismételten háttérbe szorultak, amit az iráni vezetés nemcsak energetikai megfontolásokkal, hanem nemzeti büszkeséggel is indokolt. Pezeskján, aki a politikai spektrumon mérsékeltnek számít, komoly kritikát kapott radikálisabb ellenfeleitől, amiért felvetette, hogy hajlandó lenne tárgyalni Trumppal. Teherán határozottan állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, de még a NAÜ, amely jellemzően elnéző velük szemben, is elismeri, hogy Irán az egyetlen olyan ország, amely 60%-nál magasabb dúsítást végzett uránból, anélkül, hogy hivatalosan a fegyverminőség elérése lenne a célja. A nemzetközi közösség túlnyomó része pedig kétkedve szemléli a perzsa állam szándékait, nem hiszve abban, hogy Irán ne törekedne atomfegyver kifejlesztésére.

Donald Trump egyébként megpróbálkozott egy elég meghökkentő, de a gyakorlatban meglehetősen logikus ajánlattal is: az Öböl-államokkal karöltve hajlandó lenne támogatni az iráni atomprogramot, amennyiben az nem fegyverként is felhasználható uránt használna üzemanyagnak. Erre a felvetésre idáig nem érkezett érdemi válasz Teherán részéről, pedig az atomenergia kizárólag polgári célokra történő felhasználásának ez egy elég jó módja lehetne.

Ismét elérkeztünk tehát arra a pontra, ahol júniusban egyszer már jártunk:

Irán és Izrael feszültsége egyre inkább fokozódik, Trump ultimátumokat sodor elő, míg a nemzetközi közösség aggasztóan figyeli az eseményeket és önmérsékletre inti a feleket.

Aggasztó jel lehet az is, hogy a választási ígéretekhez képest Trump külpolitikája eddig messze nem bizonyult olyan hatékonynak vagy keménynek, mint ahogyan azt a republikánus elnök eredetileg hangoztatta. Szó volt arról, hogy az orosz-ukrán háborút gyorsan rendezni fogja, a világot vámokkal kényszeríti majd térdre, és arról is, hogy Irán nemcsak azonnal új atomalkut köt, hanem még az Izrael államot elismerő Ábrahám-egyezményekhez is csatlakozik – amelyből egyébként Trump előző ciklusa alatt éppen ő lépett ki. A híresen impulzív, és a szerénységéről nem ismert Trump valószínűleg azt szeretné, ha az utókor kiváló politikusként emlékezne rá. A három fő riválisa közül az Iránnal szembeni szigorú fellépés viszont jóval kevesebb kockázatot rejt magában, mint Oroszország vagy Kína esetében.

Ezekhez az aggasztó tényezőkhöz hozzájárul, hogy Irán külpolitikai és katonai helyzete is meglehetősen zavaros: a jemeni húszik és az iraki milíciák mellett gyakorlatilag minden proxyszervezete súlyosan meggyengült, a legfőbb szövetségesének számító Oroszország pedig nem tűnik hajlandónak arra, hogy érdemi támogatást nyújtson. A tapasztalt katonai vezetők java része már elhunyt, a légierő és a légvédelem pedig Izrael támadásainak következtében szinte teljesen leamortizálódott. Az egyetlen dolog, amire egy esetleges újabb konfliktus során támaszkodhatnak, az az, hogy az atomkomplexumaik mélyen a föld alatt helyezkednek el, és hogy elegendő rakétát és drónt tudnak indítani ahhoz, hogy jelentős veszteségeket okozzanak Izraelnek, sőt, szükség esetén az Egyesült Államoknak is.

És éppen a mélyre ásott bunkerek miatt nagyon rémisztő egy újabb háború gondolata: most, hogy Izrael tudja, gond nélkül be tudnak repülni Iránba, az ellentámadásokat pedig nagyon hatékonyan meg tudják fogni,

Valójában a bombázások költségein túl csupán Donald Trump és az ő megállapodásai korlátozzák a zsidó államot abban, hogy újra irányt vegyen Irán ellen.

A mélyen elrejtett létesítményekhez való hozzáférés nem lehetetlen, csupán kitartóan kell bunkerromboló bombákkal célba venni őket. Azonban, ha elhúzódó bombázásra kerül sor, valószínű, hogy nem csupán az atomlétesítmények, hanem a katonai és kormányzati központok is a támadások kereszttüzébe kerülnek, ami komoly veszélyt jelenthet a civil lakosság számára.