Kotnyek Antal a szavak helyett inkább a képek nyelvén beszélt a világgal. Művészetén keresztül érzéseit és gondolatait vizuálisan fejezte ki, így teremtve kapcsolatot környezetével és az emberekkel.

Először láthatók a spanyol fényképészet nagyasszonyának képei Budapesten

A Kotnyekről készült újságcikkeket átböngészve világossá válik, hogy kortársait mélyen foglalkoztatta ennek a különc személyiségnek a megértése, ám valójában senkinek sem sikerült igazán közel kerülni hozzá. Szavak helyett inkább a képei révén közvetítette gondolatait a világról. Fotói tükrözik, hogyan látta az embereket, és mit tartott fontosnak a megörökítésre.

Kotnyek eredetileg szobrásznak készült, a Képzőművészeti Főiskolán egyik tanára a híres Barcsay Jenő volt, végül azonban - kisebb szülői nyomásra - a fényképészet mellett kötött ki. Nem tudjuk, a szobrászat mennyit veszített, abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy pályaváltása a magyar fotóművészet számára óriási nyereséget jelentett.

Az Ország-Világ 1964. januári számában egy cikk írója Kotnyek titokzatos hallgatásáról és a mindennapi, banális témákra szorítkozó diskurzusairól számolt be. Ezzel szemben Kotnyek fényképei mélyebb rétegekbe nyúlnak, elkerülve a felszínes megközelítést; figyelme mindig a lényegre irányult, sosem csupán a külsőségekben ragadt meg.

Filozófiai mélységét a fotóművészetében található, ahol alanyai arcán a lélek titkos rezdüléseit igyekezett felfedezni. Minden egyes fénykép egy különleges pillanat lenyomata volt, mely egyszeri és megismételhetetlen, így az alkotás örök értékkel bírt. Éppen ezért határozottan elutasította a fotóriportázs gépies, iparszerű megközelítését, hiszen számára a művészet a lélek kifejezésének legmagasabb formája volt.

"A fény és a feloldódás az éltető művészi lényeg. Vagy talán a teljes filmszerűség megtestesítője. Türelme végtelen, a pillanatok egybefonódnak, és az idő kénytelen őt igazolni" - írja Gál Zoltán, a cikk szerzője. Ő a mélységek iránti kíváncsiságával vált ismertté, főként a színházi világban, ahol a "festékréteg mögött rejlő pőre embert" kutatta, még akkor is, ha ehhez a sminknél jóval vastagabb rétegen, a hiúságon kellett átlátnia.

Ruttkai Éva, 1966 (Fortepan/Kotnyek Antal)

Az első magyar szelfi készítőjeként tisztelik, hiszen a híres fotó 1939-ből származik, és a mindössze 18 éves Kotnyek látható rajta. Szinte lehetetlen olyan 1945 utáni magyar színházi- vagy filmes személyiséget, híres rendezőt találni, akiről ne készült volna felvétel. Munkássága során filmforgatások, színházi próbák, divatfotózások és sajtóesemények során örökítette meg a legnagyobb neveket. Kamerája előtt állt többek között Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Csákányi László, Simándy József, Bara Margit, Básti Lajos, Béres Ilona, Ruttkai Éva és még sok más jeles művész.

A művész képein a hétköznapok sokszínű világa bontakozik ki, ahol a színpadok ragyogása mellett a szocializmus szürke, vagy éppen ellenkezőleg, színes árnyalatai is megjelennek. A mindennapi élet névtelen hőseiről készült felvételek helyszíne és időpontja gyakran rejtély marad, mégis ezek a képek legalább annyira vonzóak, mint a hírességekről készült fotósorozatok. Egy férfi szundikál a buszon, egy kondás disznót terel, falusi asszonyok fáradhatatlanul kapálnak, míg a panelházak között egy padon egy anyuka ül gyermekével, és a mozigépész éppen tekercset cserél. Ezek a pillanatok mind-mind a mindennapok varázsát tükrözik, és megörökítik az élet apró, de jelentős eseményeit.

Kotnyek Antal ifjúkori portréja, 1939. (Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal)

Néha a véletlenek különös módon alakítják a történelem menetét, és a hétköznapi események is jelentőségteljes pillanatokká válhatnak. Ezt a jelenséget jól illusztrálja a badacsonyi szüret, ahol Kotnyek 1956. október 22-én olyan neves vendégek társaságában tartózkodott, mint Nagy Imre, akit két nappal később miniszterelnökké választottak. A szüreti ebédről készült fotókat Kotnyek titokban elásta, és évtizedekig őrizte őket a nyilvánosságtól. Csak 1989-ben, a Képes 7 című folyóirat június 17-i számában láttak napvilágot ezek a felvételek. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, hogy Kotnyek, tudtán kívül, Nagy Imre utolsó, gondtalan és felszabadult napját örökítette meg.

Nagy Imre a badacsonyi szüret ünnepélyes eseményén, 1956. október 22-én. (Fotó: Fortepan, készítette Kotnyek Antal)

Fotósként Nagy Imre lányát, Erzsébetet akkor ismerte meg, amikor az 1952-ben indult Vengrija-Hungary orosz és angol nyelvű képeslapnál helyezkedett el. Erzsébet orosz nyelvű szakértőként dolgozott a Vásárhelyi Miklós főszerkesztő irányította csapatban. "Harminchárom évig egy fémtokban őriztem egy fekete-fehér film negatívját. Az esetleges házkutatásokra felkészülve, csupán egy N betűt írtam rá. Gondoltam, ha megkérdik, mi van benne, azt válaszolom: napfényfilm. S csak most, sok-sok évvel a történtek után vettem elő és készítettem el a nagyításokat. Nem véletlenül." - írja Kotnyek a fotókat publikáló lapszámban.

A hétköznapi emberek élete 1958-ban, Fortepan/Kotnyek Antal felvételein keresztül.

A vidám hangulatú nap végén Nagy Imre megállapodott Kotnyekkel, hogy a fényképekből majd kap egy példányt. Azonban ezt az ígéretét nem tudta teljesíteni. A 1990. november 17-én elhunyt fotóriporter és fotóművész egy félévszázados életművet hagyott hátra, amely újságok lapjain, archívumok mélyén, online adatbázisokban és a földből előkerült negatívok dobozaiban él tovább.