A nemzetközi politikai színtér mára annyira belső üggyé vált, hogy a nemzetállamok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése helyett sokkal inkább a belpolitikai játszmák dominálnak. Szánthó Miklós elemzése rávilágít arra, hogy a külpolitikai döntések egyre
Az akció célja pusztán a hangulatkeltés, a demoralizálás, a szuverenista kormány legitimitásának kommunikációs aláásása.
A szuverenista magyar jobboldallal szembeni "domináns ellenzék" folyamatosan azon munkálkodik, hogy véget vessen ennek a politikai irányvonalnak, és lényegében átadja a hatalmat a globalista érdekeknek. A nemzeti hatáskörök iránt érzékeny globalista körök számára egy "különutas", saját érdekeit követő, magabiztos kormányzat meglehetősen zavaró tényező. A nyomásgyakorlás módszerei sokrétűek: időnként erőszakba torkolló "tömegtüntetések", máskor feles többséggel való alkotmányozási szándékok ("a jogállam ideiglenes felfüggesztése a jogállam helyreállítása érdekében"), vagy éppen az Országgyűlés és a közmédia "élő testként való elfoglalása". Emellett sajtómanipuláció, a baloldali kampányok illegális finanszírozása, és a túlzottan aktivista amerikai nagykövetek is szerepet játszanak ebben a folyamatban. Mindig megjelent egy kintről érkezett vagy belülről kiemelt figura, aki a baloldal aktuális sztárjaként tűnt fel: Mesterházy, Bajnai, Vona, Jakab – legutóbb pedig Márki-Zay. ("Kár értük, jó ügynökök voltak.")
Ezek a próbálkozások mind-mind balul elsült puccskísérletek voltak, és a puccsisták rendre megbuktak a négyévente megrendezett általános országgyűlési választásokon. Eleinte jellemző volt a köldöknézegetés és a választók lealacsonyítása, ám idővel a hatalmukért küzdők új stratégiák után néztek. Jelenleg éppen Magyar Péter és az előrehozott választások körüli hercehurca foglalkoztatja őket – bár nem túl kreatív lépés, hiszen Gyurcsány Ferenc is hasonló követelésekkel állt elő, amikor a Fidesz egy kistelepülési önkormányzat bizottsági helyét elvesztette.
A legújabb fejlemény az, hogy Magyarország "tervét" próbálják egy tágabb politikai kontextusba ágyazni, mint egy valós alternatívát, amely kiutat jelenthet "a jelenlegi, megrendült politikai helyzetből". Pedig ha van valami, ami a magyar alkotmányos-politikai rendszert jellemzi, az a stabilitás. Nálunk nincs társadalmi felfordulás, nem tapasztalható általános sztrájk, és elmaradnak a valódi anarchista tömegtüntetések, valamint az utcai rendbontások vagy a magántulajdon elleni tömeges erőszak, ahogyan azt például a szilveszteri események során láthattuk számos nyugat-európai nagyvárosban. Franciaországban, ahol a kormánynak nincs stabil parlamenti többsége, Németországban, ahol szétesett a kormánykoalíció, vagy Ausztriában, ahol éppen most mondott le a kancellár, valóban szükség van az előrehozott választásokra. Ezzel szemben Magyarországon egy hivatalában zsinórban négyszer megerősített miniszterelnök, szilárd kormánytöbbség, működő parlament és elfogadott költségvetés jellemzi a politikai helyzetet. Így tehát a felvetés nem csupán alkotmányjogilag megalapozatlan (mivel az államfő jelen helyzetben az alkotmány értelmében nem oszlathatja fel az Országgyűlést, ezt csak a testület saját, abszolút többséggel hozott döntése teheti meg), hanem politikailag is lényegtelen.
