Szalai Attila kiemelkedő teljesítménye is hozzájárult a történelmi jelentőségű pontszerzéshez Lisszabonban.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Portugália vendégeként a világbajnoki selejtező negyedik fordulójában. A történelmi pontszerzéshez Szalai Attila góllal és jó játékkal járult hozzá.

A portugálok ellen tapasztalt katasztrofális statisztikák tükrében Marco Rossi csapata szinte felszabadultan léphetett pályára a lisszaboni Estádio José Alvalade gyepén. A kezdő tizenegyben ismét helyet kapott Szalai Attila, aki nagymamája révén tengelici gyökerekkel rendelkezik. A Paksi FC két válogatott játékosa közül Osváth Attila a kispadon várta a lehetőséget, míg Tóth Barna ezúttal kimaradt a keretből.

A török Kasimpasa védője, ahogy a csapat is, fantasztikus kezdést mutatott be a mérkőzésen. Az első magyar szögletet követően, a 8. percben Szalai fejese a kapuba juttatta a labdát, ezzel megszerezve második gólját a nemzeti csapat színeiben. Ez a találat nem csupán a játékos számára volt különleges, hanem a magyar válogatott számára is, hiszen 69 év után sikerült újra betalálniuk Portugáliában, legutóbb 1956-ban. A második félidőben Szalai akár meg is duplázhatta volna a góljait, azonban újabb pontrúgás utáni fejesét a kapufa megakadályozta.

Szalai passzjátéka ezúttal is határozott volt: alapvetően a biztos megoldásokat kereste, de néhány bátor, előremutató passzal is segítette az akciók építését. A két sikeres hosszú indítása és az öt támadóharmadba juttatott passza is jól mutatja a progresszív értékét. A fordulás után megindulásai is veszélyt hordoztak - még helyzetet is sikerült kialakítania.

A védekezésben többnyire magabiztosan dolgozott, a légi párharcait megnyerte, tisztázásai és labdaszerzései is akadtak, ugyanakkor néhány vitatható szituációban benne volt. Az első portugál gólnál a Kerkez Milossal való váltásába csúszott hiba, amiből Semedo centerezhetett Cristiano Ronaldo felé - aki ezzel a világbajnoki selejtezők történetének gólrekordere lett. A második találatnál ismét ez a páros - kiegészülve Tóth Alexszel - helyezkedett rosszul: miközben Szalai kilépett, hogy a leshatárt magasabbra tolja, az egyedül maradó Ronaldo időben indult, és magabiztosan lőtt a hálóba.

A második félidőben a magyar védelem nem mindig tudta megállni a helyét, de Tóth Balázs zseniális védései és a kapufa kedvező közbeavatkozása megőrizte a pontszerzés lehetőségét. A válogatott végül élt ezzel a lehetőséggel: Szoboszlai Dominik góljával sikerült 2-2-re egalizálni a mérkőzést, ami nem csupán történelmi jelentőségű pontszerzést jelentett, hanem hatalmas lépést is a világbajnoki pótselejtező felé.

Related posts