Érezni vélik a végzetük közeledtét?

Többször felmerült már a kérdés, hogy vajon képes-e a történelem megismételni önmagát, és ha igen, milyen mértékben tanulhatunk a múlt eseményeiből. Az elmúlt héten én is foglalkoztam ezzel a témával. Ha egy nép nem reflektál a saját történelmére, könnyen ismétlődhetnek a korábbi minták, de sok más tényező is formálja a jelenünket és a jövőnket, ahogyan azt a múlt tükrében látjuk. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehetett volna másképp is alakulni a dolgoknak, vagy elkerülhetetlenül olyan következményekhez vezetünk, amelyek "megérdemeltek" egy adott nemzetet. És végső soron, milyen mértékben tudjuk mi, egyének befolyásolni ezeket a folyamatokat? Kritikával illettük az AfD-t, vagy az Osztrák Szabadságpártot, amely a legutóbbi osztrák választásokon győzött, de egy dolog biztos: a hagyományos és gyakran megkopott pártok úgy kerülik el őket, mint a pestist. Ennél nagyobb elismerést aligha kaphat valaki, aki a helyes úton jár. Ausztriában a "konzervatívok" inkább a liberálisokkal és a szociáldemokratákkal kötnek kompromisszumot egy széles koalíció érdekében, míg Németországban, ahol a korábbi nagykoalícióból néhány politikus végre eltűnt a Bundestagból, a CDU/CSU és az SPD kétpárti koalíciójára lehet számítani, fő céljuk természetesen az AfD karanténba helyezése. Mielőtt az első világháború után, a régi rend romjain született Új Európa világnézete és pártjai is hasonló sorsra jutottak, a konzervatív politikai elit, akik saját hatalmuk megőrzésére törekedtek, kerülte őket, akárcsak a mai "szélsőséges" politikai erőket. Érdekes, hogy ezek a szalonkonzervatívok mindig valahogy vonzódtak a liberális, felforgató erőkhez, annak ellenére, hogy a "konzervativizmus" elvileg távol áll tőlük.

Friedrich Merz már izgatottan várja, hogy a CDU/CSU keblére ölelje a már megfáradt szociáldemokratákat (fotó: Michael Kappeler/dpa/AP). Amikor a történelem ismétlődő mintáiról beszélünk, fontos észben tartani, hogy ezek a folyamatok nem mindig a korábbiak pontos másolatai; a jelenlegi helyzet pontosan ezt tükrözi. A 20. század első felében a világnézetek óriási ütközetei zajlottak, míg ma sajnos az erkölcsi és ideológiai alapok szinte teljesen eltűntek a politikai diskurzusból, és ha léteznek is, csupán elhanyagolható mellékletek. E haszonelvűséget pedig épp azok a mainstream pártok honosították meg, akik hosszú évtizedek során kényesen ügyeltek a látszatra. Európa ma már nem a nagyhatalmi pozíciókért küzd, hanem a túlélésért, míg a korábbi nagy álmok és fényes jövők helyett olyan alapvető kérdéseket kell hangoztatni, mint az LMBTQ-lobbi káros hatásai vagy a család szentségének fontossága. Most, amikor Európa egy minimális változás küszöbén áll, a politikailag korrekt mainstream összezár. Az ám, hogy csupán papíron "konzervatívnak" titulált, lejárt szavatosságú, haszonelvű "jobboldaliak" lelkesen fogadják keblükre az elviekben ellenfeleiként számontartott baloldaliakat Németországban és Ausztriában egyaránt. Eközben a szélsőbaloldali Die Linke elkötelezte magát amellett, hogy "kiszorítja az AfD-t Kelet-Németországból", amelyhez "számos terepmunkát" kell végezniük, így hosszú távra terveznek. Nem ugyanezt csinálták 100 évvel ezelőtt is? Akkoriban még egy élet-halál harcot jelentő első világháborút is szabotáltak. Reméljük, hogy a 22. századra ezek a káros elemek már a múlt ködébe vesznek, és a jövő generációi számára ismeretlenek maradnak. Ábrahám Barnabás - Kuruc.info