Egy ógyallai rendőr rács mögé került, miután gyanú merült fel, hogy megzsarolt egy érsekújvári üzletembert. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a szolgálati helyzetét kihasználva próbált anyagi előnyhöz jutni. A történtekről videófelvétel is készül


Múlt héten az Érsekújvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a rendőrt, akit nemrég zsarolás bűntettével vettek őrizetbe a komáromi járásbeli Bajcson.

A Belügyminisztérium által felügyelt Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) május 18-án váratlan razziát hajtott végre a Komáromi járás területén. Az akció eredményeként őrizetbe vettek egy 39 éves rendőrt és egy 41 éves férfit, aki Horvátországból érkezett. Ezt Andrea Dobiášová, az ÚIS szóvivője erősítette meg a Paraméter hírportálnak.

A rendőrt Bajcson fogták el, az akcióról egy rövid videó is készült:

Információink szerint a rendőr az ógyallai körzeti rendőrség kötelékébe tartozott.

A két férfi zsarolás bűncselekményével néz szembe. A nyomozás szerint a rendőr és társa 30 ezer eurót adtak át egy érsekújvári vállalkozónak, aki befektetési lehetőséget keresett. Amikor a vállalkozó anyagi gondjai miatt nem tudta teljesíteni a megállapodás feltételeit, a gyanúsítottak erőszakos módszerekkel kényszerítették, hogy 115 ezer eurót fizessem ki.

A házkutatás során 10 ezer euró készpénzt foglalt le a rendőrnél.

"Amennyiben a bíróság bűnösnek találja a két férfit, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki rájuk" - zárta Dobiášová. A rendőrség nem válaszolt megkeresésünkre.

Related posts