Olyan, mint egy észrevétlen statiszta, aki a mindennapjaink színpadán játszik, mindig ott van a háttérben, de ma már mintha eltűnt volna a reflektorfényből.

Annyira szokatlanul hangzott, hogy azonnal felkeltette a figyelmemet. Aztán persze az emlékek szele is felerősödött bennem, és egy nosztalgikus érzés kerített hatalmába. Meglepődtem, hogy nemcsak én voltam ezzel így, hanem sokan mások is, akik szintén először hallottak a tejtartó-kiállításról.

Tessék?! Zacskóstejtartó-kiállítás?! Ezt jól hallom? Igen, valóban, a Király utcai K11 Művészeti és Kulturális Központban december 10-én megnyílt és január 22-ig megtekinthető a "Honey, have you ever heard of 'zacskós-tej-tartó?'" című izgalmas tárlat.

A címet Fábry Sándortól kölcsönözték a kiállítás kurátorai, Mayer Kitti, Novák Piroska és Viski Noémi. A showman-humorista az egyik szkeccsében mesél arról, hogyan próbálta a rendszerváltás előtti magyar valóság abszurditását a tejfogyasztás sajátosságain keresztül megvilágítani egy amerikai nőnek egy San Francisco-i bárban.

Egy ilyen furcsa kezdés után arra számítottam, hogy a tárlat az abszurd világába kalauzol el, de a Király utcai kiállítótérben az egyetlen szokatlan dolog az volt, hogy a hely teljesen zsúfolásig megtelt. Mi késztetett több mint száz embert arra, hogy egy esős decemberi estén, az adventi időszak kellős közepén, részt vegyen egy olyan kiállításon, amely korábban teljesen hétköznapinak számított, de mára, évtizedek múltán, elavult fröccsöntött háztartási eszközökre fókuszál?

Valamikor a kilencvenes években a tévé egy maradandó szlogent vésett az emlékezetembe, és ezután a tej már nem a megszokott üvegpalackokban, hanem olyan papírdobozokban kezdett megjelenni a boltok polcain, amelyek korábban csupán a szénsavmentes, gyümölcsös üdítők, azaz ivólék számára voltak fenntartva.

A tej zacskóban való létezése olyan természetesnek tűnt, mint ahogy a csapból is folyamatosan folyik a víz.

Volt literes, félliteres, meg a féltartós. Utóbbi nem azt jelentette, hogy csak félig volt tartós, félig meg romlandó, hanem azt, hogy kizárólag félliteres kiszerelésben érkezett. Valószínűleg azért, mert vastagabb, strapabíróbb, speciális, belül fekete, tehát a hagyományosnál jóval drágább anyagból készült a csomagolása, így drágább volt maga a termék is. Tartós tejet így mindenki csak vész esetére vett, hogy ha végképp nincs más, legyen mihez nyúlni, amíg hozzá nem jutunk a frisshez.

A tévé révén, a régi filmek világából értesültem arról, hogy a tej egykor üveges állapotban is létezett. Ez a kép azonban annyira régimódi érzést keltett bennem, mintha a lóvasút történetébe merülnék el.

Még ha a zacskó messze nem a tökéletes megoldás volt a folyadékok tárolására, szállítására, ám mivel ez volt, ezt szoktuk meg.

Annyira hozzászoktam a zacskós tejhez, hogy még a dobozos verzióra is nehezen tudtam áttérni.