Két erdőháti folyó kiszáradt | Krónika Online A legutóbbi időjárási viszontagságok következtében két erdőháti folyó teljesen kiszáradt, ami komoly aggodalmakat keltett a helyi lakosság és a környezetvédők körében. Az aszályos időszakok egyre gyakoribbá v
A hosszan elhúzódó szárazság következtében a Tőz folyó és a Timercsa-patak teljesen kiszáradt Arad megye északnyugati szegletében, az Erdőhát vagy Körösköz néven ismert tájegységben. Pallagi Máté, Tőzmiske polgármestere a Krónikának nyilatkozva kifejtette: nem tud visszaemlékezni arra, hogy valaha is előfordult volna, hogy a Tőz folyó teljesen elapadjon a község területén.
A Tőz fontos vízforrás a helyi állattartóknak, ám néhány hete teljesen eltűnt a mederből a víz. "Ez az első alkalom, hogy a Tőz teljes hosszában kiszáradt. Korábban előfordult, hogy egyes szakaszokon megszűnt a vízfolyás, de ilyen mértékű elapadásra még nem volt példa" - nyilatkozta Pallagi Máté polgármester a Krónikának. A Fekete-Körös mellékfolyójának vizét öntözésre nem, de itatásra használták a gazdák, ennek a lehetőségnek a megszűnése újabb csapás az aszálykárok után.
"A kalászosokból mindössze a termés felére számíthatunk idén, míg a kapásnövények szinte teljes hiányával kell szembenéznünk" - sóhajtott a családi gazdaság vezetője, megjegyezve, hogy a talajvíz szintje drámaian csökkent.