"Karácsonyra már eltávozott lélek lettem volna!" A fiatal lány köhögése súlyos betegség jeleit mutatta.


A 24 éves nő szerint az volt a szerencséje, hogy még időben elment az orvoshoz.

Hosszú ideig azt feltételezték, hogy csupán egy egyszerű mellkasi fertőzés gyötri a fiatal nőt, aki végül idén márciusban egy sokkoló diagnózis elé nézett. A 24 éves Beth Harris, a staffordshire-i Cannock lakója, már több mint egy hónapja küzdött a köhögéssel, mire édesanyja, a 60 éves Debbie Harris, és 26 éves élettársa, Lewis Talbot meggyőzték, hogy keressen fel egy orvost. Eleinte antibiotikumokat írtak fel neki, de ezek nem hozták meg a várt eredményt. Végül röntgen- és CT-vizsgálatokra is elküldték. Néhány nappal később érkezett a sokkoló hír: Beth rákos megbetegedésben szenved, második stádiumú B-sejtes limfómát diagnosztizáltak nála, amely a fehérvérsejtek egy speciális típusából, a B-limfocitákból ered.

- nyilatkozta a fiatal nő, akinek a kezdeti tervek szerint hat hónapos kemoterápiás kezelésen kellett volna résztvennie, ám a szíve körüli folyadék miatt ezt megváltoztatták: jelenleg három hónapig, minden második héten kap kezelést.

- tette hozzá Beth, aki reménykedik abban, hogy októberre már remisszióba kerül.

Related posts