"Fohászkodj, szabad svájci lélek, fohászkodj!"

Kálvinista hitünk szülőföldje, nemzeti ünnepeden köszöntünk

Ezen a napon, a nemzeti ünnepen minden svájci szívben, legyen az német, francia, olasz, rétoromán vagy más eredetű, meghonosodott külföldi, megszólalnak a svájci zsoltárnak nevezett himnusz akkordjai és sorai. A Svájci zsoltárt 1841-ben írta Alberich Zwyssig. Hivatalosan 1981. április 1. óta lett nemzeti himnusz.

Európa legrégebbi szövetségi rendszerű demokráciájában a himnusz sorai nem véletlenül így hangzanak: "Amikor az Alpok ragyogóan felfénylik, Imádkozz, szabad svájci, imádkozz!". E szavakban a "svájciság" esszenciája a fenséges Alpok impozáns csúcsai és festői völgyei által jelenik meg. A nemzeti identitás, amely a német, francia, olasz és rétoromán kultúrák sokszínűségéből táplálkozik, a helyi szokások, a regionális történelem és a családi hagyományok összefonódásában találja meg helyét. Ezen túlmenően a szabadság, mint minden svájci állampolgárra érvényes érték, a kantonális szövetség szövetébe szőve határozza meg a közösség egységét és sokszínűségét.

Eltekintve az idei forró nyár okozta tűzgyújtási tilalomtól, ilyenkor a hegyek tetején fellobbannak a szabadság őrtüzei. Nekem anyai részről ősszülőföldem lévén, magam is átéltem párszor életem 77 éve alatt a puritánul örvendező, boldog nemzeti közöröm szívekben is fellángoló óráit Bázelben, Zürichben, Genfben és másutt. Nem kis büszkeséggel gondolva vissza a családi mitológia és rege táplálta históriákra, hiszen hotzenwaldi ősszüleink, akik a Fekete-erdő délnyugati részében meghúzódó tájegységben, a Hotzok völgyeiben részesei voltak annak a függetlenségért szövetkező, küzdő igyekezetnek, aminek eredményeként 1291-ben három őskanton: Uri, Schwyz, Unterwalden képviselői a kölcsönös segítségnyújtás szándékával aláírták a szövetségi szerződést.

1891-ben, amikor az aláírás 600. évfordulóját ünnepelték, Svájc határozott lépést tett: hivatalosan is augusztus 1-jét nyilvánította a nemzeti ünnep piros betűs napjának. E jeles alkalomhoz szervesen kapcsolódott a Svájci zsoltár, mely a nemzeti identitás szimbólumává vált, és a nemzeti zászló is, amely a piros mezőn lévő fehér kereszt képével a svájci összetartozást hirdeti.

A törvényhozás 1994 óta hivatalosan is elismeri és garantálja ezt a napot, mint munkaszüneti időt.

Miért annyira fontos és jelentős ez az ünnep a svájciaknak? Úgy tekintenek erre a napra, mint ami több, és erősebb, mint a hagyomány. Valamit megvalósítottak, ami hazájukat nehéz időkben a szabadság áhított menedékhelyévé formálta milliók szemében, vagy a vallásszabadság és az emberi jogok féltve őrzött "mintaállamává".

Saját maguknak így fogalmazzák meg ennek összetartó elemeit, értékeit: a kantonok összetartása, egyenrangúsága, a demokratikus alapértékek tiszteletben tartása, a semlegesség és a föderalitás védelme.

Különösen nemzetközi válságok idején és a belső társadalmi diskurzusok során ez az ünnep különös jelentőséggel bír, hiszen újra életre kelti minden svájci szívében az ősi üzenetet: "Imádkozz, szabad svájci, imádkozz!". Ez a felszólítás emlékeztet minket arra, hogy közösségként, összefogva kell szembenéznünk a kihívásokkal, és megőrizzük identitásunkat a nehéz időkben is.

A svájci életforma alapját képező szellemi és materiális értékek hierarchiáját ők maguk alakították ki: az első helyen a szabadság áll, ezt követi a függetlenség, majd a kantoni szolidaritás, mindezt szoros összhangban a demokráciával, amely lehetővé teszi a polgárok aktív részvételét közös ügyeik intézésében. Ez az öntudatos polgári lét erejét jelenti.

A magyar reformátusság, amely immár az öt kontinensen élő magyar kálvinisták közösségét fogja össze, a II. Helvét Hitvallás és Kálvin, a genfi reformátorunk nevével összefonódva a svájci imádkozás nemzeti gyümölcsét, a szabadságot jelképezi. Ezen túlmenően a szövetségi gondolat is hangsúlyos szerepet kap, amely a házasság szentségétől kezdve, a hitbeli és egyházak közötti kapcsolatokon át egészen az Isten és a Bibliánk iránti hűségig terjed, mint identitásunkat formáló szellemi és lelki értékek.

Ez a szövetséggondolat által táplált, erőteljes identitás sikeresen szembenézett az idők viharos kihívásaival. Kálvin Genfbe való végső megérkezését 1541-től kezdve, és...

Kiemelkedő egyházi és kultúrtörténeti tény, hogy reformátorunk már kezdetektől fogva elkötelezetten támogatta a lengyel és magyar reformációt. E szellemi áramlat hívószava vonzotta a peregrinus diákokat, akik a szövetség gazdag hit- és államformáló gondolatainak kincseit hozták el Magyarországra és Erdélybe. Ezzel nemcsak a vallási megújulás eszméjét terjesztették, hanem a magyar kultúra alakulására is mély hatást gyakoroltak, hozzájárulva e népek szellemi és politikai fejlődéséhez.

A századok során bővülő, nagy anyagi, diplomáciai, iskolázási, művelődési, szövetségi történések sorozatával igazolt svájci-magyar kapcsolatok gerincét a kálvinizmus, a II. Helvét Hitvallás szellemisége alkotta meg.

Illyés Gyula gondolatainak mélyén, a reformáció genfi emlékműve előtt, egy fontos kérdés merült fel: "Létezne-e a magyar identitás Kálvin hatása nélkül?" E kérdés tükrében a magyar történelem és kultúra összefonódásának lényegét kutatja, rávilágítva arra, hogy a reformáció milyen fundamentális változásokat hozott a magyar nép életében.

És Zwingli, Farel, Barth Károly, a reformáció szellemét továbbadó kiváló teológusok nemzedéksora, pedagógiai gyakorlattá téve az emberképzést (Pestalozzi)? És Bázel, Zürich, Bern, Genf teológiái, s más szakos, világhírű egyetemei nélkül? Vagy a nagy szellemi hagyományú családok, így a református parókiák érlelő szellemcsendjét világirodalmi szintre emelő Dürrenmatt az irodalomban, vagy a más eszmekörben alkotó Max Frisch, Hermann Hesse, a népi irodalmat művelő alpesi Jókai, Gottfried Keller, vagy a lelkészi-teológiai koordináták között is irodalmi magasságokba magát beíró Kurt Marti nélkül?

Hogy a zsoltárköltőket ki ne felejtsem. Lenne nélkülük olyan-amilyen magyarság? És a Vöröskereszt vagy a Nemzetek Szövetsége nélkül létrejött volna a svájci együttérzés etikája és nemzetközi jogi szintre emelt emberiesség jogi kategóriája?

Képzeljük el, hogy a szociális piacgazdaság megjelenése Kálvin és a reformátorok gazdaságerkölcsi, banketikai elvei nélkül valósult volna meg. Vajon létezett volna a szegénység szégyenérzetét, valamint a luxus botrányosságát hangsúlyozó genfi etikai normarendszer? Képzeljük el, hogy a gazdaságot nem az ember szolgálta volna, hanem éppen fordítva: az emberek lett volna a gazdaság eszközei. Mindezen elvek hiányában milyen kontrollt gyakorolhattunk volna a korrupció és a gátlástalan pénzgyűjtés felett? Amikor Kálvin világszerte elismert szociális intézkedéseket vezetett be a magisztrátus, a konzisztórium és a presbitérium segítségével, hogy a hitük miatt üldözött hugenottákat hittestvérekként fogadja be Genf, és életkezdési támogatást biztosítson számukra, valamint a kamatot 6%-ban maximalizálja, világossá vált, hogy a társadalmi felelősségvállalás és az etikai gazdasági működés elvei milyen alapvető szerepet játszottak a közösség fejlődésében.

A svájci jólétnek megalapozást adó, sok generációs egyenlő teherviselés nem szlogen, üres jelszó a szövetségi hűség hazájában, hanem közéleti maxima.

Kálvin egyik prédikációjában a következőképpen fejtette ki gondolatait: "Isten szándéka, hogy az emberek között olyan kapcsolat és egyenlőség alakuljon ki, amely biztosítja, hogy mindenki rendelkezzen a szükséges javakkal és eszközökkel, mindezt pedig úgy, hogy senkinek ne legyen túlságosan sok, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan kevés!"

Kálvin a hitet, az egyházi megnyilatkozásokat, prédikációkat és akadémiai tanításait a közéletet, politikát, sőt nemzetközi diplomáciát befolyásoló, irányt mutató hatóerővé tette.

A városi hivatalokat, s leveleiben sok európai uralkodót emlékeztetett felelősségére, s arra, hogy biztosítsák: "az emberek között álljon fönn az emberiesség" (Inst IV 20,3).

Nemsokára hazatérek az itáliai engesztelő zarándokutamról, amely során Fülep Lajos, a zengővárkonyi kálvinista lelkipásztor, a magyar művelődésfilozófia és esztétika kiemelkedő alakjának nyomdokaiban jártam. Isten kegyelméből hamarosan összeállítom „Üdv Néked, Helvétia” című kötetemet, amely Svájc, a zsoltáros himnuszú Helvétia, valamint a magyar kálvinizmus és személyes földi létem gyökereinek szenteltem.

Az évtizedek során gazdag tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyek között teológiai, gazdaságetikai, művelődéstörténeti és irodalmi vonatkozások is szerepelnek. Különösen fontos számomra feleségem, Röhrig Klaudia, aki svájci teológus és ott felszentelt lelkész. Emlékszem, amikor ötven évvel ezelőtt Zürich egyik református templomában tartottam az első külhoni prédikációmat, fehér református palástban. Ezen élmények és kapcsolatok gazdag szövetéből született meg ez a sokszínű spirituális írásokkal teli hálakötet. Az alpesi demokrácia földjének himnuszára pedig így felelek: Imádkozz, szabad magyar, imádkozz!

Legyen ez a nap békés, gyönyörű és Istenben bízó, szabadságra vágyó ünnep, Svájc, áldott Helvétia!