**Idegenek Közöttünk - A Csicsói Ferencesek Története** A csicsói ferencesek közössége nem csupán egy vallási rend, hanem egy olyan szellemi és kulturális örökség is, amely évszázadok óta formálja a helyi közösség életét. Az idegenek, akik közöttünk élne
Egy hideg, ködös téli napon indultunk el a csicsói ferencesek kolostora felé. Ambrus atya mégis mezítláb, saruban fogadott minket. Mosolyogva mondta, hogy nem fázik, mert már hozzászokott a hideghez; ha mégis érezne fázást, azt is Istennek ajánlaná fel. Az atya szavai mélyen megérintettek, hiszen mindazt, amiről életében lemondott, egy sokkal nagyobb ajándékért cserébe tette. Az önzetlen lemondás és a hit ereje szőtte át a szavait, amelyeket a lélek melegével mondott el.
Szeretném megkérdezni, hogy meg tudná-e fogalmazni, mi az, ami minden lemondásért kárpótolja az embert. A válasz szinte magától értetődő: a nyugalom érzése, hogy mindig megkapja azt, amire valóban szüksége van.
Ambrus atya hét ferences testvérével 2019-ben költözött a csicsói kolostorba, amelyet a két éve elhunyt Kálnoky Alajos gróf adományozott a friss alapítású rendnek. Azóta a szerzetes papok látják el a környék katolikusait, amiben nem lenne semmi különleges, ha ideköltözésük előtt valaha is találkoztak volna a magyar nyelvvel.
A grófi kolostor falai között, ahol a történelem és a spiritualitás egyesül, egy különleges atmoszféra uralkodik. A vastag kőfalak, amelyek évszázadok tanúi, csendesen őrzik a múlt titkait. A kolostor szívében álló templom fényei pislákolnak, miközben a zsoltárok halkan visszhangzanak a légies boltozat alatt. A szerzetesek szigorú rendje és a természet nyugtató zaja harmóniában él egymással, teremtve ezzel egy olyan helyet, ahol az idő szinte megállni látszik. Itt a belső béke és a tudás keresése nem csupán hagyomány, hanem életforma, amely generációkat köt össze a csendes elmélkedés és a szellemi felfedezés útján.
A magyart ugyanis itt tanulták meg, nem is akármilyen szinten: ma már az indiai és a vietnámi származású atya is jobban beszél magyarul, mint sok magyar községben évtizedek óta szolgáló szlovák pap. "Szlovákul viszont még mindig nem tudok, pedig sokszor szlovák dokumentumokat kell aláírnom. Ilyenkor tényleg csak abban bízom, hogy a Jóisten vigyáz rám, és nem kerülök bajba" - mosolyog Ambrus atya.
A helyiek először csodálkoztak a darócruhás szerzeteseken, azt hitték, valamilyen filmet forgatnak a faluban, aztán megszokták és elfogadták őket. Olyannyira, hogy a megélhetésükről is gondoskodnak, mert a rend egyik alapelve, hogy nem vásárolnak a boltban, abból főznek, amit kapnak. "A rezsit az egyházmegye állja, a papi fizetésünket az épület fenntartására költjük. A vezeklés egy része, hogy nem azt esszük, amit szeretnénk, hanem azt, ami van. Előfordult, hogy egy hétig nem volt kenyerünk vagy tejünk, de akadt más. Karácsony táján azonban annyi süteményt, finomságot kapunk, hogy már-már a torkosság bűnébe esünk" - közli nevetve, miközben egy méretes kotyogóból méregerős kávét szolgál fel nekünk. Azt is elárulja, hogy a kávét az édesanyja küldi Olaszországból, mert itt nem talált megfelelőt. Úgy tűnik tehát, hogy ha kávéról van szó, az olasz akkor is olasz marad, ha történetesen szerzetes.
Elsajátították a magyar nyelvet.
A csicsói ferences közösség különleges helyet foglal el a világban, hiszen nem az egyetemes ferences rend része, hanem az egyházmegye irányítása alatt működik, és ilyen formában egyedülálló. "Olaszországban, a viterbói teológiai intézetben kezdtük el közös utunkat nyolcan, évfolyamtársakként. A hagyományos három ferences fogadalomhoz - amely a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség - nálunk egy különleges negyedik fogadalom is társul: a Mária-tisztelet. Emellett nagy tisztelettel adózunk Maximilián Kolbénak, a minorita rend tagjának, aki életét Szűz Máriának ajánlotta, és Auschwitzban vállalta az éhhalált egy kétgyermekes családapa helyett" - meséli Ambrus atya, akit polgári nevén Davide Canavesiként ismernek. "Azért jöttünk ide, mert értesültünk egy üres épületről, ahol korábban irgalmas nővérek vezettek óvodát. Kálnoky gróf szeretett volna újra szerzetesrendnek otthont adni Csicsón, ám női közösség nem mutatott érdeklődést. Mi a nagyszombati érsek titkárát ismertük, aki felajánlotta ezt a lehetőséget, és mi örömmel elfogadtuk. Korábban nem is tudtuk, hogy létezik magyar kisebbség Szlovákiában, de amikor megtudtuk, hogy meg kell tanulnunk magyarul, ezt izgalmas kihívásnak tekintettük. Számomra természetes, hogy egy pap alkalmazkodik ahhoz a közösséghez, amelynek a szolgálatára szentelte életét. Nem volt könnyű, egy évig tanárnő is segített nekünk a nyelvtanulásban, de azóta a mindennapi gyakorlat során folytatjuk a tanulást."
