Hullámzó kifejezések és varázslatos naplementék – Krasznahorkai László különleges világa Szentendrén, a MűvészetMalom falai között bontakozik ki. Itt a szavak tánca és a színek játékossága egyesül, hogy egyedülálló élményt nyújtson a látogatóknak. A művés

A kiváló újságírás nem jön létre ingyen, ezért 2019 óta azon dolgozunk, hogy kiépítsük digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor mélyen hiszünk abban, hogy bizonyos kulcsfontosságú témáknak minél szélesebb közönséghez kell eljutniuk. Ennek érdekében cikkünket mindenki számára elérhetővé tesszük, de ha teheted, kérjük, támogasd a hvg360-at előfizetéssel, hogy a jövőben is folytathassuk fontos írásaink megosztását.

"...eldöntötte, hogy mindent alaposan megfigyel, és folyamatosan "dokumentál", azon fáradozva, hogy egyetlen apróságot se mulasszon el (ST), és csak annak éljen, amit véleménye szerint mindig is tennie kellett volna: hanyatt feküdni az ágyban, és mintegy unaloműzés gyanánt mondatokat ácsolni reggeltől estig "ugyanarra a keserű melódiára" (EM)..." - ezt a szöveget egy fél méter széles és körülbelül 50 méter hosszú hullámpapírcsíkra írták fel, szép, kalligrafikus betűkkel. A szövegcsík hullámokat vetve úszik a levegőben, bekukkantva a kiállítás minden zugába, és mindkét szintjére. A zárójeles rövidítések feloldásához csak Krasznahorkai László regényeinek címét kell felidézni (ebben az esetben ST: Sátántangó, EM: Az ellenállás melankóliája).

Krasznahorkai László írásművészetének sajátos jellemzője, hogy mondatai szinte végtelenbe nyúlnak, a legutóbbi regényei pedig már olyan formát öltöttek, hogy egyetlen mondat akár 400 oldalt is betölthet. Ezt a különös stílust figyelembe véve döntöttem úgy, hogy létrehozok egy olyan mondatot, amely folyamatosan végigfut a térben. A szalagon megjelenő szöveget az író több művéből összeállított mondatok alkotják, amelyek a saját írásaira utalnak, és pontokkal, valamint címekkel választottam el őket – magyarázza Szilágyi Zsófia Júlia, a Ferenczy Múzeumi Centrum által rendezett Minduntalan. Krasznahorkai László prózavilága című kiállítás kurátora, miközben körbevezet minket a kiállított anyagon. "A tervezés során nem a szerző személye állt a középpontban, hanem Krasznahorkai művei, szövegei és prózái" – fűzi hozzá.

A kérdésre, hogy a Múzeum irodalmi kiállításai témájának kiválasztásában milyen szempontok játszanak közre, azt mondja: "Nyilván van személyes kapcsolódás is, olyanokat választok, akiket szeretek, és akikről azt gondolom, hogy fontosak, de mivel itt Szentendrén a képzőművészet markáns és meghatározó, az is szempont, hogy a vizualitással is legyen kapcsolata annak az írónak vagy annak az irodalmi jelenségnek, akiről vagy amiről a kiállítás szól. Krasznahorkainál ez a Tarr Béla-filmek miatt adott, de az író számos művében kapcsolódik képzőművészeti és kulturális alkotásokhoz. Végül, de nem utolsó sorban ő maga személyesen is kötődik a szentendrei művészeti szcénához: 1974-ben költözött Szentendrére, ahol akkor egy erős neoavantgárd közeg fogadta, pezsgő kulturális élettel, összejáró alkotókkal."

Krasznahorkairól tudott, hogy gyakran utazik, többnyire azért, hogy a célállomáson (és/vagy útközben) írjon. A kiállítás előterében olvasható alapinformációk, rögzített interjúk és infografikák erre is utalnak. De az ábrák nem csak a szerzőnek, hanem szövegeinek mozgását is jelzik a világban, hiszen az egyik legtöbb nyelvre fordított kortárs magyar íróról van szó.

Király Péter és Kiséry András bölcsész-informatikusok három bejegyzést tettek közzé tematikus blogjukon a Krasznahorkai-fordítások mintázatairól. Mi pedig az ő adataik alapján vizuálisan is bemutatjuk a látogatóknak, hogy a világhír és "a legismertebb kortárs magyar író" kifejezések nem csupán üres szavak, hanem valósággá formálódnak. Ebben a szegmensben infografikán keresztül látható, hány könyvét hány nyelvre fordították le. A címek részletezése révén például világossá válik, hogy a legtöbb nyelvre a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája került átültetésre – emeli ki Szilágyi Zsófia Júlia.

Az előtérben egy különleges képernyő fogadja a látogatókat, amelyen Krasznahorkai öt tehetséges fordítójával készült interjúkat élvezhetjük. A képernyőn George Szirtes (angol), Adan Kovacsics (spanyol), Gábos Ildikó (román), Heike Fleming (német) és Joëlle Dufeuilly (francia) osztják meg gondolataikat és tapasztalataikat a művész írásaival kapcsolatban. A beszélgetések révén a közönség mélyebb betekintést nyerhet Krasznahorkai világába és a különböző kultúrák közti hidakat, amelyeket ezek a fordítók építenek.

A kiállítás felső szintjén három kisebb tér várja a látogatókat, amelyek hasonlóan gazdag tartalommal bírnak, mint a két alsó, tágasabb helyiség. Ezek a terek nem csupán művészeti installációkkal vannak tele, hanem egy lírai-filozófikus hangulatú beugróval is zárulnak, amely mélyebb gondolatokat ébreszt a nézőben. A változatos dokumentumok és műtárgyak mellett a falakon rengeteg fotó is található—megörökítve a kiállításmegnyitók, baráti összejövetelek és forgatások pillanatait. A festmények, grafikák, és 3D szobrok mellett játékos kreativitással megalkotott fali boxok is felfedezhetők, melyek izgalmas anyagokat rejtenek. Emellett film- és forgatókönyvrészletek, valamint a legendás Krasznahorkai-Tarr művészi együttműködésének és barátságának ismétlődő utalásai is megjelennek, gazdagítva a látogatók élményét és elmélyítve a művészetek iránti szeretetüket.

A nagy belmagasságú alsóbb térben pedig ott van egy bálna is. Na nem a filmbeli, mert az persze nem fért volna be, hanem az operaházi.

"Eötvös Péter írt egy magyar nyelvű operát az Az ellenállás melankóliája című regényből, Valuska címmel. Ezt 2023 őszén mutatták be, mi pedig kölcsönkértük az előadáshoz készült díszlet bálnáját. Legközelebb október 17-én játsszák a darabot, akkor vissza fog úszni az Operába, de addig itt pihen! A bálna ugye az Az ellenállás melankóliája (1989) című regénynek egyik alapvető szimbóluma, de A Manhattan-tervben (2018) is fontos szerepe lesz. A Théseus-általános (1993) című könyvben pedig maga az ősélmény is olvasható, ugyanis tény, hogy 1963-ban egy Góliát nevű bálnát, ami Dániából érkezett Magyarországra egy óriási utánfutós teherautón, cirkuszi mutatványként végighurcoltak az országon. A bálnát az akkor kilencéves Krasznahorkai látta Gyulán, és ezt az élményt eleveníti meg az említett kötetben" - vezet közelebb a nevezetes emlőshöz a kurátor.

A kétszintes kiállítás alsó szintjének jelentős része az író és Tarr Béla rendező több évtizedes közös munkájának szentelték. Tarr 1985-ben találkozott először Krasznahorkai Sátántangójával, és azóta szinte minden filmjén együtt alkottak. A Kárhozat, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és a Torinói ló című filmek mind Krasznahorkai műveire épülnek, emellett egy ritkábban említett alkotás is szerepel a palettán: Az utolsó hajó című rövidfilm, amely egy nemzetközi együttműködés keretein belül készült.

A kiállításon bemutatott filmplakátok az eredeti példányok, amelyeket a családunktól kaptunk kölcsön. A kölcsönadás során a tulajdonos megjegyezte: "ezt a celluxot még Béla ragasztotta rá", így biztosak lehetünk abban, hogy ezek valóban autentikus darabok. Gazsi Zoltán gyártásvezető jóvoltából a Sátántangó születéséről készült werkfotók is láthatók itt, amelyek betekintést nyújtanak a film készítési folyamatába. A terem hátsó falán pedig a Werckmeister harmóniák című filmből vetítünk egy rövid részletet, amelyben olyan, Szentendréhez kötődő művészek tűnnek fel, mint feLugossy László vagy Lois Viktor. A kurátor további érdekességekkel is szolgál, hogy a látogatók még inkább elmerülhessenek a filmek világában.

Ha valaki szeretné felfedezni Szentendre gazdag történelmét és kulturális örökségét, érdemes egy kis időt eltölteni a fent említett helyszíneken. A felfedezés során különleges élményekre lehet szert tenni. Az út elején talán akadályoztatva érezhetjük magunkat, mivel az első kiállítási részben keresztbe kifeszített madzagok tűnnek fel, mintha meg akarnák nehezíteni a továbbhaladást. Ne hagyjuk, hogy ez eltántorítson minket, hiszen a felfedezés során olyan kincsekre bukkanhatunk, amelyek megérik a küzdelmet!

"Mivel alapvetően a szövegekre koncentráltunk, a kiállításban is érzékeltetni akartam azt a fajta nehezítettséget, amit a szövegek megközelítése jelent. A látogatónak, hasonlóan az olvasóhoz, meg kell dolgoznia az élményért. Arra biztatjuk, lépje át a madzagokat, és olvassa el az azokon függő táblácskák orientáló szövegeit, amelyek azt mondják el, hogy miért ezek a festmények és fotók kerültek ki ebben a térben a falra. Azaz próbáljon kicsit átlépni a saját határain, a saját komfortzónáján, majd jusson el a falakon látható művekig. Ebben a térrészben alapvetően olyan idézetek vannak, és azokhoz kapcsolódóan olyan műtárgyak, amelyek a Krasznahorkai-szövegekben nagyon markánsan megjelenő folyamatos úton levés, üldözöttség, keresés, a keresés lehetetlensége, az otthon, a hazatalálás nehézsége vagy lehetetlensége körül forognak" - teszi hozzá Szilágyi Zsófia Júlia.

A kiállítás fontos alapelve, hogy nem kronologikusan, időrend szerint halad, hanem a szövegek átjárhatóságát, összefüggését reprezentálja, emiatt bizonyos alkotóktól a kiállítás több pontján is megjelennek művek, mint például a fenti első térrészben Bukta Imre grafikája egy jegenyéről, de máshol szintén tőle látható egy remek Krasznahorkai-portré is. "Amikor Krasznahorkai László bekerült a Digitális Irodalmi Akadémiába, akkor hasonlóan a többi beválasztott íróhoz, kapott egy lehetőséget, hogy fessenek róla egy portrét. Ebben az esetben Krasznahorkai jóbarátja, Bukta Imre készítette ezt el"- avat be újabb részletbe a kurátor

Nagyon sok kiállítást nyitott meg Szentendrén Krasznahorkai László, majd ez a tér idővel tágult. Többek között Bukta Imrének, Lois Viktornak, Felugosi Lászlónak, Gémes Péternek, Hegedűs 2 Lászlónak, Medvigy Gábornak, Szilágyi Lenkének, Szentjóby Tamásnak is írt megnyitóbeszédet. Az említett kiállításokból látható néhány műtárgy ízelítőként, és számos eseményt megörökítő fotót is kiállítottak. Ehhez a következőket teszi hozá a kurátor:

"Bár deklaráltan Krasznahorkai prózavilágáról szól a kiállítás, vagyis nem az író személyéről, a látogatók szeretik, ha van mihez kapcsolni egy életművet, szövegeket; jó a ráismerés öröme, ezért is látni itt kiállításmegnyitókról vagy például Az utolsó hajó című elbeszélés 1984-es felolvasásáról a Műhely Galéria pincéjében archív fotókat. Krasznahorkai első öt kötetéből négynek a borítóján Deim Pál-munkák jelentek meg, aki fontos szentendrei művész volt, és nagyon jó barátságot ápolt az íróval. Medvigy Gábor pedig, aki ugye a Sátántangónak lett az operatőre, szintén itt élt egy időben, tehát minden mindennel összeér..."

Az alsó szint bejáratához érkezve egy különleges kiállítással találkozunk, amely azonnal magával ragadja a látogatót. A kiállítás középpontjában egy olyan kert áll, amely szövegek csodálatos játékából épül fel, s első ránézésre a távol-keleti kultúrák szépségét idézi. A háttérben, a falon, lenyűgöző rajzok jelenítik meg a napfelkeltét és naplementét, mindezt kiegészítve mély gondolatokat tükröző szövegekkel.

"Az itt bemutatott anyagokkal arra szeretnénk rávilágítani, hogy az esztétikai élményeken és a művészeti alkotásokon túl létezik egy másik dimenzió is, amely potenciális kiutat kínál. Ezek a tárgyak, műtárgyak és szövegek egy stilizált természeti tájat idéznek meg. A hátsó falon megjelenő naplementék és napfelkelték nem csupán egy látványos szöveginstallációt alkotnak, hanem Krasznahorkai narratívájára is reflektálnak. Az író arra a példára hívja fel a figyelmet, amikor valaki rákérdez, miért használ hosszú mondatokat. Ő azt válaszolja, hogy nézzük meg egy naplementét: mennyi időbe telik, amíg a világosság átadja a helyét a sötétségnek. Itt nincs helye a hosszú vagy rövid fogalmának, csak az időtartam számít – annyi, amennyi van" – zárta gondolatait a kiállítás kurátora, akinek szavaiban a művészet és a természet közötti mély kapcsolat bontakozott ki.