Váczi Zoltán, a Vasas legendás labdarúgója, egy meglepő döntésre szánta el magát: horogkeresztet tetováltatott a bőrére. Az egykori sportoló most felfedte, mi motiválta ezt a provokatív lépést, és milyen személyes háttér áll a mögött.

A képen egy horogkereszt látható, amely a kezén díszeleg. A 24.hu által Váczival készített cikkekben megjelenő fotók komoly felháborodást váltottak ki a közvéleményben. Nem véletlenül, hiszen a náci Németország szimbóluma nem éppen a legalkalmasabb díszítőelem, és a hatályos jogszabályok értelmében nem csak hogy nem helyénvaló nyilvánosan viselni, de tilos is, akárcsak a kommunista jelképekkel. Oktatási célú felhasználás esetén van némi kivétel, de ebben az esetben nem ez a helyzet.

- Arra, amelyiken éles kontúrokkal kirajzolódik a horogkereszt a kezén.

Senki sem tudta. Magam sem sejtettem, hogy a felvételek között akad majd egy, amin ez a szimbólum megjelenik.

- Soha nem akartam erről a nyilvánosság előtt beszélni, mert ez az én magánügyem, ami senkire sem tartozik. A nagyapám zsidó származása miatt, koncentrációs táborban halt meg, a nácik gyilkolták meg, ők küldték gázkamrába. A 82 éves anyám is zsidó, és rengeteget mesélt nekem az apjáról. Mélyen megérintett ez a családi dráma, és azért tetováltattam magamra a horogkeresztet, hogy soha ne felejtsem el, hogy a mocskos gyilkosok mit tettek nagyapámmal.

- Tehát gyűlöletből viseli ezt a tiltott jelképet?

Aki ismer, az pontosan érti, hogyan látom a világot. Bevallom, nem igazán foglalkoztat, hogy az idegenek mit vélekednek rólam.

- Igazán különleges megközelítés... De érdekelne, vajon mit gondolna Illovszky Rudolf, a Vasas ikonikus alakja, akire Ön szinte apai szeretettel tekintett, ha látná ezt a helyzetet? Hiszen Rudi bácsi is zsidó gyökerekkel bírt.

- Rudi bácsi annak idején pontosan tudta a családom történetét és tudott a zsidó származásomról is. Sokat és sokszor beszélgettünk erről. És azzal is tisztában volt, hogy édesanyámat rendszeresen segítik a honi zsidó szervezetek.

Mióta díszíti a kezét ez a különleges ... szimbólum?

Két év telt el. Már jóval előbb vágytam erre, de az asszony ellenállt. Végül mégiscsak sikerült meggyőznöm, mert ő is tisztában van azzal, mi zajlik bennem legbelül: emlékeim súlya, a gyűlölet tüzének lángja, és az a megdönthetetlen érzés, hogy az ilyen bűnöket soha nem lehet elfelejteni vagy megbocsátani.

Akikhez most eljut ez a rövid interjú, azok megismerhetik az Ön véleményét, azonban azok, akik látták Önről készült fényképet, valószínűleg csak annyit fognak megjegyezni, hogy "na, ő az a Váczi - náci."

Még egyszer hangsúlyozom: aki igazán ismer, annak eszébe sem jutna ilyesmi. Akik most megbélyegeznek, azok már korábban is ezt tették, alkoholistának és problémás egyénnek tituláltak. Évek óta távol tartom magam az alkoholtól, ennek ellenére néhány nappal ezelőtt egy aljas, lejárató írásban ismét próbáltak bemocskolni. Aki pedig most, egy vezércikk keretein belül nácinak nevezett és megpróbálta a nevemet sárba tiporni, azzal jogi lépéseket teszek. Már konzultáltam is az ügyvédemmel.

Miért érezné szükségét, hogy folyamatosan újabb támadási pontokat adjon magának? Nem lenne célszerűbb, ha a közönség és a szurkolók inkább Váczi Zoltánra, a kiismerhetetlen cselezéseiről és különleges tehetségéről ismert futballistára gondolnának?

Ez a jelkép, amelyet eddig nem szándékoztam a nyilvánosság elé tárni, különösen fontos számomra, így nincs miért szégyenkeznem. Ami a közszereplésemet illeti: elköteleztem magam a Tisza Párt és Magyar Péter mellett, minden erőmmel támogatom a kormányváltást, és hiszek a sikerében. Az ország jelenlegi helyzete sajnálatosan kritikus, a gyűlölet és az ellentétek mindennapossá váltak. De számomra ennél is lényegesebb az, hogy például egy 80 éves ismeretlen néninek én segítettem ki a boltban a fél kiló kenyér árát, amikor már nem volt elég pénze rá. Hogy mások, például Váczi Zoltán mit gondolnak rólam, az igazán nem foglalkoztat, mert az élet folyamatosan próbára tett, és megtanultam, hogy bírjam a megpróbáltatásokat.