Hol találhatóak Ukrajna határai? | #moszkvater

Jelenleg a tűzszünet megkövetelése olyan formában fogalmazható meg, hogy azt nem szükséges Putyin védelmének tekinteni. Ez a megközelítés Trump hangos kijelentésének elismeréséből is adódik, aki elnökként azonnali békét szeretne a háborúban álló Ukrajnában.

Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

Ez a cikk hallgatható formában, audio podcastként is megtalálható.

Podcast: Új ablakban lejátszás | Letöltés

Elképesztő, hogy mi történt. Tegnap lezajlottak a választások [az Egyesült Államokban], és ma egy olyan témáról beszélünk, amelyet nem szerettünk volna megélni, amit még csak elképzelni sem tudtunk. Most az ukrajnai konfliktus lezárásának feltételei kerültek napirendre.

Thierry Breton, a korábbi uniós biztos, a TF1 francia televíziós csatornán kifejezte örömét, hogy a tűzszüneti tárgyalások témája végre nem számít többé tabunak. Szavai tükrözték, hogy ez a nyitottság új reményeket hozhat a konfliktusok rendezésében.

Az agytrösztök, a hadsereg és a diplomácia területén dolgozó szakértők már jó ideje kritizálják a fegyverszállítások növelését, amelynek célja, hogy az ukrán hadsereg képes legyen megállítani az orosz agressziót. Véleményük szerint ezzel egy olyan konfliktust prolongálnak, amelyet nem lehet megnyerni, és ezzel veszélyeztetik azt, amit elvileg védeni kívánnak.

Oroszország feltételezett céljait a maximalisták gyakran eltúlozzák. Olyan érzés támadhat, mintha a Kreml hajlandó lenne, sőt, képes lenne egész Ukrajnát annektálni, vagy más kelet-európai országokat megtámadni! Valójában Oroszország célja az volt, hogy egy nemzetközi jogot sértő offenzíva keretében katonailag semlegesítse Ukrajnát, valamint megakadályozza annak NATO-hoz való csatlakozását. Ezt azonban Nyugaton és Ukrajnában tudatosan eltitkolják, hogy elkerüljék a saját felelősségükre vonatkozó kérdéseket.

A négy terület annektálása, amely nem áll teljes mértékben Oroszország ellenőrzése alatt, Moszkva hosszú távú terjeszkedési ambícióinak nyilvánvaló jeleként értelmezhető. E közben azonban figyelmen kívül hagyják, hogy ezt az annexiót valójában a donyecki és luganszki szakadár vezetők kezdeményezték, azzal a céllal, hogy véget vessenek az ukrán reguláris és paramilitáris erők agressziójának. Ezt követően, miután Kijev hátráltatta az Oroszország által szorgalmazott autonómia-megoldást (Minszk II), a helyzet drámai fordulatot vett. A várt védelmi intézkedések helyett az invázió a polgárháborúból egy globális geopolitikai konfliktus színterévé alakította a helyzetet, amely romokhoz, elnéptelenedett tájakhoz és mérhetetlen szenvedéshez vezetett.

Jelenleg a tűzszünet megkövetelése olyan formában fogalmazható meg, hogy azt nem szükséges Putyin védelmének tekinteni. Ez a megközelítés Trump hangos kijelentésének elismeréséből is adódik, aki elnökként azonnali békét szeretne a háborúban álló Ukrajnában.

A konfliktus megoldásának kulcsa a demarkációs vonal, amely mentén a feszültségeket érdemes lenne stabilizálni. Ukrajna határainak megőrzésére tett törekvések, melyek a második világháború végén és az 1991-es függetlenségkor formálódtak, a Minszk II. megállapodások felülvizsgálatával mára már elavulttá váltak. Az etnikailag és kulturálisan sokszínű határvidék figyelembevételével egy többnemzetiségű Ukrajna kialakításának esélye is csorbát szenvedett a szigorú ukránosítási politika miatt, amely leginkább a legnagyobb kisebbséget sújtotta. Az orosz invázió viszont összefogásra ösztönözte az ukránokat, akik a homogenizált nemzetállam eszméje ellenére nem tekinthetik magukat etnikailag és nyelvileg homogén közösségnek. Így a többségében orosz nyelvű területek leválasztása egy logikus következményként jelentkezik.

Egy pillantás Ukrajna történelmi határaira rávilágít azokra a sokszínű választóvonalakra, amelyek az idők során a "határvidéken" alakultak ki. Ez az ország mindig is a szomszédos birodalmak határvonalán helyezkedett el, legyen szó Lengyelország-Litvánia, Magyarország, vagy éppen a Mongol-Oszmán Birodalom, a Moszkvai Állam és az Orosz Birodalom, valamint Ausztria-Magyarország összefonódásáról. E határok nemcsak földrajzi, hanem kulturális és politikai szempontból is gazdag történelmet rejtenek magukban.

A bajor Keleti Tartomány, amely a 11. században az osztrák állam alapját képezte, ezzel szemben Ukrajna területén a helyi elit nem tudta államformává emelni a saját régióját.

A Dnyeper menti kozák hetmanátus (16-18. század) proto-állami területként hamarosan ismét lengyel és orosz befolyás alá került, majd ezt követték a lengyel felosztások. Dél-Oroszországot a Krímmel együtt (1918 után Dél-Ukrajna) csak a 18. század végén hódították el az oszmánoktól.

Az államiság lehetősége csak a Romanov, Habsburg és Hohenzollern birodalmak összeomlásával vált valóra. A Habsburg Monarchia ukrán lakói, akiket akkor ruszinoknak hívtak, 1918-ban Lembergben (ma Lviv, vagy Lwow néven ismert) kikiáltották a Nyugat-Ukrán Népköztársaságot. Sajnos ez az újonnan alakult állam nem tudott ellenállni a feltámadó Lengyelország területi igényeinek, melyek régi földjeikre irányultak. Az 1917-es februári és októberi forradalmak a társadalmi és nemzeti emancipáció szimbólumai voltak, új reményt adva a népek számára.

A világháború befejezése a bolsevikok által kötött békével új fejezetet nyitott Ukrajna történetében, ahol különböző köztársaságok kikiáltása nyomán valóságos körforgás indult el a területen.

A határok kijelölése, az állami identitás és a politikai rendszer elképzelései jelentős eltéréseket mutattak az ukrán történelem viharos időszakában. Az ukrán polgári réteg megalapította az Ukrán Népköztársaságot, amelyet 1918 januárjában elismert Németország és Ausztria-Magyarország a híres kenyérbékében. Cserébe az ukrán kormány vállalta, hogy élelmiszert, különösen gabonát szállít a két központi hatalomnak, hogy azok a háborús éhínségek és sztrájkok ellenére folytathassák a harcot. Amikor a gabonaszállítmányok akadozni kezdtek, a német és osztrák-magyar erők megszállták Ukrajnát, létrehozva egy katonai protektorátust, amely Kijev és Odessza irányítása alatt állt. Ezzel párhuzamosan Harkovban (Harkiv) megalakult az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, amely a bolsevik forradalom örökségeként tekintett magára. Ezen kívül számos kisebb köztársaság is született, amelyek a hatalmi űrt kihasználva kikiáltották saját függetlenségüket. Az egyik legjelentősebb ezek közül a "Mahnovscsina", amelyet Nesztor Mahno anarchista vezetett a dél-ukrajnai agrárvidékeken. E köztársaság mellett a Donyeck-Krivoj Rog (Krivyi Rih) Szovjet Köztársaság is létrejött, de ez a formáció sokkal rövidebb életű volt, mivel Lenin gyorsan felszámolta, hogy egyesítse az ukrán területeket a Szovjetunió keretein belül. Ez a bonyolult történelmi háttér a mai keleti szeparatista területek alapját képezi.

Az egymással rivalizáló köztársasági projektek a tartós világháború, a polgárháború kitörése, valamint az orosz-lengyel konfliktus árnyékában bontakoztak ki. Ezen események közepette a központi hatalmak és az antant erők jelenléte megakadályozta a területi stabilizációt. Végül a Vörös Hadsereg képes volt megalapítani Szovjet-Ukrajnát, ám ekkor Kelet-Galícia, Bukovina, Kárpátalja és a Krím területei még nem tartoztak hozzá.

A második világháború ismét megbontotta Szovjet-Ukrajna határait. A Ribbentrop és Molotov közötti paktummal (1939) kibővült a területe Kelet-Galíciával, majd 1941-ben Szovjet-Ukrajna a Wehrmacht a Szovjetunió elleni bevetési területének részévé vált. Az ukrán nacionalisták és harcos szervezeteik reményei abban, hogy a német előrenyomulás ezúttal nemzeti függetlenséget hoz, ismét csúfosan meghiúsultak, annak ellenére, hogy hajlandóak voltak együttműködni a zsidók kiirtásában. A Szovjetunió részeként Ukrajna a második világháború után érte el legnagyobb területi kiterjedését. Hruscsov 1954-es "ajándékával", a Krím-félszigettel még egy olyan területet is megszerzett, amelynek egyáltalán nem voltak ukrán gyökerei.

A bizonytalan területi viszonyok fényében nem meglepő, hogy a folyamatosan változó kihívások ismét a figyelem középpontjába állították a határkérdést.

Ez a geopolitikai változásokat tükrözi, de van regionális dimenziója is. Az az ukrán nemzet, amely nem tűri meg az orosz nyelvet és az orosz ortodox hitet a területén, elkerülhetetlenül elveszíti orosz ajkú polgárainak és orosz ortodox hívőinek lojalitását. Fegyverek helyett az Oroszország és Ukrajna közötti államhatárt inkább tárgyalások útján kellene megtalálni. Ennek első lépése egy nemzetközileg felügyelt fegyvernyugvás a frontvonal mentén, ahogyan az a tűzszünet pillanatában szokott történni.