Három hónap leforgása alatt drámai változás állt be: ilyen mértékű optimizmusra már régóta nem volt példa a magyar vállalatok körében.


Októberben az üzleti szektor és a fogyasztók is kissé derűsebb várakozásokat fogalmaztak meg, mint szeptemberben. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI Gazdaságkutartó Zrt. konjunktúraindexe bő 1 ponttal, tizenhárom havi csúcsára emelkedett. A cégek foglalkoztatási hajlandósága kissé javult, az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás viszont nem változott az előző hónaphoz képest. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága érezhetően kedvezőbbé vált.

Október a harmadik egymást követő hónap, amikor a GKI üzleti bizalmi indexe a korábbi hónaphoz viszonyítva növekedett, így elérve a tizenhárom hónap óta nem látott csúcsot. Bár az ipari és építőipari bizalmi indexek szinte változatlanok maradtak szeptemberhez képest, a kereskedelmi szektor indexe 3 ponttal, míg a szolgáltatói mutató 2 ponttal emelkedett.

Az ipari index tizenhat, a kereskedelmi tizenhárom, míg a szolgáltatói tizenkét hónapja nem járt ilyen magasan.

A közeljövő perspektíváit tekintve az építőipar továbbra is a legnagyobb kihívásokkal küzd, míg az üzleti szolgáltatások szektora a legoptimistább várakozásokkal néz a jövőbe.

A vállalkozások létszámgazdálkodási várakozásait tükröző foglalkoztatási indikátor az előző felméréshez képest enyhe javulást mutat. A következő három hónapban a cégek 7%-a tervezi a munkaerő bővítését, míg 12%-uk a létszám csökkentésére készül. Az üzleti szolgáltatások szektorában a legnagyobb az optimizmus, hiszen itt a munkaerő növelésére vonatkozó szándékok aránya némileg felülmúlja az elbocsátásokra vonatkozó terveket.

Október hónapban a gazdálkodási környezet kiszámíthatósága minden szektorban észlelhetően javult. Az ipari és építőipari vállalatok tapasztalják a legnagyobb nehézségeket a bizonytalanság miatt, míg a kereskedelmi és szolgáltató cégek esetében ez a probléma már nem annyira hangsúlyos.

Az ár-indikátor, ami a cégek értékesítési árainak a következő három hónapban várható alakulását mutatja, augusztus és szeptember után októberben sem változott a megelőző felméréshez képest. A következő három hónapban a cégek 19%-a szeretne árat emelni, míg árcsökkentésre 8%-a készül.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke októberben kismértékben, bő 1 ponttal volt magasabb, mint szeptemberben, de e mutató így is tizennégy havi csúcsára ért fel. Az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzet értékelése alig változott, de a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátások érezhetően javultak szeptemberhez képest. Az ország következő 12 hónapban várható gazdasági helyzetének értékelése nem változott. A nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése az előző havinál kedvezőbb lett. A lakosság inflációs várakozása csökkent, míg a munkanélküliek számának várható alakulását illető kilátás az év kilencedik hónapjához képest javult.

Related posts