**Háború, amely mindenkit megviselhet | Demokrata** A háborúk nem csupán a harcmezőkön zajlanak; hatásuk messze túlmutat a frontvonalakon. Minden egyes konfliktus, legyen az kicsi vagy nagy, képes arra, hogy az érintett közösségeket mélyen megviselje, és

Izrael június 13-án végrehajtott légicsapásai következtében legalább 400 iráni vesztette életét, köztük Hoszejn Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka, valamint Mohammad Bagheri, az iráni fegyveres erők legmagasabb rangú vezetője. A támadások során megölték az atomprogramért felelős Fereidún Abbászit is, továbbá számos más katonai vezetőt és atomtudóst is. A csapások súlyos károkat okoztak a natanzi és iszfaháni dúsítóüzemekben, valamint több légvédelmi és rakétabázison is. Az akciót több mint egy éven keresztül előkészítették, a drónok egy része iráni területről indult.

Teherán nem maradt adós a válasszal, 150 rakétát és száz drónt indított útnak, amelyből mindössze húsz jutott át az izraeli légvédelmen. Bat Jam, Tel-Aviv, Rison Lecion és Rehovot térségében 14 ember életét vesztette, száz pedig megsebesült.

Irán katonai helyzete jelenleg nem éppen kedvező. A közvetlen csapásokra való felkészültsége nem áll a helyzet magaslatán, és a modern haditechnika terén is komoly hiányosságokkal küzd. Ezt jól példázza az a tény, hogy amikor 2024 áprilisában 300 drónt és rakétát indítottak Izrael felé, mindössze húsz találta el célját, ám ezek sem okoztak jelentős károkat. Ráadásul októberben Izrael sikeresen megsemmisítette Irán légvédelmi rendszerének jelentős részét, így az ország most szinte védtelennek számít. A katonai vezetők likvidálása jelenleg megnehezíti Teherán reakcióját, és bár a helyi hatóságok azt hangoztatják, hogy gyorsan pótolják az elesett parancsnokokat, kétséges, hogy az újonnan kinevezett vezetők mennyire tudják majd hatékonyan irányítani a hadsereget, különösen, mivel Izrael valószínűleg őket is célba veszi, majd az ő utódjaikat is.

Teherán korábban kiterjedt proxyhálózatának segítségével gyakorolt nyomást Izraelre, de a 2023 októberében kirobbant konfliktus következtében ez a struktúra már jelentősen meggyengült. Az iráni rezsim kulcsfontosságú szövetségese, az Aszad-kormány megbukott, így Szíria területe már nem áll rendelkezésre katonai célokra. A libanoni Hezbollah, amely a közelmúltig a világ egyik legelithebb gerillahadserege volt, mintegy 30 000 fős aktív harccsoporttal, 20 000 tartalékossal, valamint 70 000-150 000 rakétával és ballisztikus fegyverrel rendelkezett, mára csupán egy elhalványult árnyéka korábbi önmagának. A Hamász, amely szintén iráni támogatást élvezett, az elmúlt másfél évben katonai erejének legalább 90%-át elvesztette, és most már csak a túléléséért küzd. Az Irán által támogatott iraki síita milíciák bevetése ugyanakkor kétséges haszonnal bír, hiszen ők elsősorban az amerikai bázisokat támadhatják Irak területén, nem pedig Izraelt, ami arra vezethet, hogy Washington, eddigi semleges álláspontját feladva, határozottan Izrael oldalára áll. Teherán legnagyobb reménye talán a jemeni húszikban rejlik, akik az utóbbi másfél évben már végrehajtottak néhány sikeres dróntámadást Izrael ellen. Ezek a csapások azonban eddig ritkák voltak, és a legtöbb esetben hatékonyan kivédték őket.

A konfliktus egy különösen érzékeny belpolitikai időszakban érte el az iszlamista rezsimet. A gazdasági helyzet folyamatos romlása, amely a szankciók következményeként alakult ki, már 2019 óta állandó tüntetésekhez vezetett az országban. Tavaly az infláció elérte a 40 százalékot, miközben a lakosság 30-50 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és a 25-40 év közötti férfiak körében a munkanélküliség aránya megközelíti a 50 százalékot. A belső feszültségeket jól tükrözi, hogy januárban a Forradalmi Gárda 150 ezer fős fegyveres egységet mozgósított, hogy gyakorlatokat végezzen a Teheránt fenyegető szárazföldi támadások kivédésére. Ugyanakkor, mivel sem az Egyesült Államok, sem Izrael, sem az öbölbeli országok nem terveznek egy ilyen kockázatos akciót, és belföldön sem találhatóak olyan potenciális felkelők, akik valóban veszélyeztetnék a fővárost, a hadgyakorlat inkább politikai üzenetként értelmezhető. A rezsim ezzel a saját népének próbálta jelezni, hogy képes és hajlandó megakadályozni egy esetleges lázadást.

Az iszlamista vezetés a gazdasági kihívások hatására végül engedett, és április közepén megkezdte a közvetlen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az atomprogramjával kapcsolatban. Az amerikai elnök egy kompromisszumos megoldást javasolt, melynek keretében Irán beleegyezett az urándúsítás korlátozásába és a nemzetközi ellenőrzés elfogadásába. Cserébe Washington jelentős mértékben enyhítené a Teheránra nehezedő szankciókat. Benjamin Netanjahu már korábban is ellenállt a párbeszédnek, de amikor Donald Trump Floridában, az izraeli miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén világossá tette, hogy az "America first" elv ezúttal Izrael érdekeit is érinti, Netanjahu kénytelen volt tudomásul venni a kialakult helyzetet.

Úgy tűnik, hogy Benjamin Netanjahu és Donald Trump már korábban, a már említett 60 napos határidő előtt megállapodtak. Az izraeli miniszterelnök valószínűleg úgy érzi, hogy most van itt az ideje, hogy radikálisan átalakítsa a közel-keleti erőviszonyokat, hiszen külpolitikai szempontból éppen nyerő szériában van. Számos jel utal arra, hogy az iráni atomprogram - amely az utóbbi időszakban valóban felélénkült - csak ürügy, a valós cél pedig az iráni rezsim megdöntése. Tel-Avivban és Washingtonban sokan úgy vélik, hogy az 1979-es iszlám forradalom óta Irán identitásának középpontjában a zsidó állammal való szembenállás áll, ami a tartós béke szempontjából csekély lehetőségeket hagy. A támadások első hullámát követően Netanjahu nyíltan üzenetet küldött az iráni népnek, kijelentve, hogy az akció "kikövezi az utat a szabadságuk felé", és megszabadítja őket "a gonosz és elnyomó rezsimüktől". A probléma azonban az, hogy Iránban jelenleg a rezsimen kívül nincs olyan politikai erő, amely számottevő lenne. Ha a rendszer megbukik, hatalmi vákuum keletkezik, ami számos előre nem látható következményt vonhat maga után. Bár Izrael szempontjából egy belső harcoktól meggyengült és anarchiába süllyedő Irán talán kedvező forgatókönyv, az ország lakosai számára ez egyáltalán nem kívánatos. Ráadásul Irán az egyetlen országok közé tartozik a Közel-Keleten, amely rendelkezik európai értelemben vett nemzetállami hagyományokkal, így a külső támadások hatására az emberek hajlamosak összezárni.

Ha a konfliktus Izrael és Irán között tovább fokozódik, elképzelhető, hogy az Egyesült Államok is közvetlenül érintetté válik, és a hallgató támogatáson túl aktív segítséget nyújt Izraelnek. Ilyen körülmények között Irán válaszul támadásokat indíthat az amerikai katonai támaszpontok és diplomáciai képviseletek ellen a Közel-Keleten. Bár valószínűtlen, de nem zárható ki, hogy az Arab-öböl államai is részt vegyenek az események alakulásában. Mindez komoly következményekkel járna a Nyugat számára. Az olaj világpiaci ára már az első izraeli támadások után is tíz százalékkal emelkedett, és ha a Hormuzi-szoros esetlegesen lezárásra kerülne — ahol a globális tengeri olajszállítás közel egyharmada halad át —, az árak 30-50 százalékos növekedését is hozhatná. A Financial Times előrejelzése szerint egy tartós blokád esetén a hordónkénti ár akár a jelenlegi 70-75 dollárról 150 dollárra is emelkedhet. A Donald Trump által elindított vámháború következtében már amúgy is ingatag világgazdaság ezt a nyomást nehezen viselné el. Ráadásul az olajárak emelkedésének legnagyobb haszonélvezői az arab államok mellett Oroszország lennének, ami arra kényszerítené a nyugati országokat, hogy újra engedményeket tegyenek Vlagyimir Putyin előtt. Nem meglepő, hogy az európai vezetők — köztük Emmanuel Macron, aki korábban a palesztin állam egyoldalú elismerésével fenyegetett — most a béke érdekében lobbiznak.

"Nem sokára BÉKE fog létrejönni Izrael és Irán között!" - osztotta meg Donald Trump június 15-én a közösségi médiában. "Jelenleg rengeteg hívás és megbeszélés zajlik. Folyamatosan dolgozom, és bár soha nem kapok elismerést a munkámért, ez számomra rendben van, hiszen az EMBEREK megértik. Célunk, hogy újra naggyá tegyük a Közel-Keletet!!" - fogalmazott az amerikai elnök, nagybetűkkel kiemelve mondandóját.

Bár az amerikai diplomácia rendelkezik a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy Izraelt visszafordulásra kényszerítse, míg Irán számára erősebb tárgyalási pozíciót biztosítson, a közeljövő eseményei még mindig kiszámíthatatlanok. Az biztos, hogy Teherán számára vonzó lenne egy olyan forgatókönyv, amelyben az eddig kudarcos ellentámadásait győzelemként tálalhatja a hazai közvélemény előtt, majd mihamarabb elfogadná az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség által szorgalmazott tűzszünetet. Ugyanakkor reális az a lehetőség is, hogy a háború formálisan még hosszú ideig nem ér véget. Míg az izraeli légicsapások egy idő után csillapodhatnak, egy alacsonyabb intenzitású konfliktus hónapokig, sőt évekig is elhúzódhat. Izrael időnként rakétákkal vagy légitámadásokkal célozhat iráni létesítményeket, emellett célzott merényleteket és szabotázsakciókat is végrehajthat Irán területén, míg Irán viszonzásul próbálhat revansot venni. Ráadásul Irán már 400 kilogramm 60% tisztaságú uránkészlettel rendelkezik, amely csupán egy lépésre van a fegyverminőségű állapottól, és elegendő anyag áll rendelkezésére körülbelül tíz atomfegyver előállításához. Ezen készletek mélyen a föld alatt vannak elrejtve, így azok megsemmisítésére Izraelnek csekély esélye van. A mostani támadások következményeként pedig valószínű, hogy az iráni elit szélesebb köreiben is egyre nagyobb legitimitást nyer az a korábban perifériásnak tartott nézet, miszerint csak az atomfegyver képes megvédeni Iránt a hasonló támadásoktól.