Természetesen, itt van egy egyedi megfogalmazás a megadott címről: **Csak a tények! - M. Kiss Sándor emlékére | Demokrata** M. Kiss Sándor emlékére készült írásunkban csak a lényegre koncentrálunk! Tarts velünk, és ismerd meg azokat a kiemelkedő tényeke
A cikk elektronikus úton történő megosztásához kérjük, kattintson erre a linkre, vagy másolja ki és küldje el ezt az URL-t: https://demokrata.hu/magyarorszag/csak-a-tenyek-m-kiss-sandor-emlekere-1023776/
Megtiszteltetés volt azok számára, akik közelebbről ismerték M. Kiss Sándor történészt. Ő nem csupán a szakmájának kiemelkedő alakja volt, hanem olyan páratlan életművet alkotott, amely maradandó nyomot hagyott a tudományos közéletben. Hagyatéka nem csupán könyvek és dokumentumfilmes interjúk formájában öltött testet, hanem egy egész generációnyi történész is felnőtt az ő tudományos szellemiségében. Ezek a fiatal kutatók gyakran ültek a professzor úr Teleki téri erkélyén, ahol szívvel-lélekkel hallgatták improvizált előadásait, amelyek valójában az egyetemi órák szerves folytatásai voltak.
Örömmel fordított figyelmet a fiatalokra, mert tudta, hogy a magyar társadalom közös történelmi emlékezete csak velük együtt, megbízható és valós alapokra építve formálható meg.
Természetesen, íme egy egyedi változat: Igen, a tények! M. Kiss Sándor nem volt a modern kor divatos narratíváinak, spekulációinak és a kombinációkból szőtt „történeteknek” a híve. Ő a tények embere volt, és az ilyen megközelítéseket nem minden politikai rendszer, valamint annak kulturális és tudományos keretei nézték jó szemmel. Részletesen beszámolt arról, hogy már a rendszerváltás előtt is voltak olyan jelek, amelyek arra utaltak, hogy Kádár belügyi apparátusa figyelemmel kíséri őt. Ennek ellenére nem tudott mit kezdeni a helyzettel, és folytatta a munkáját, ahogyan azt korábban is tette. M. Kiss Sándor tudósként és kutatóként 1956 története iránti érdeklődése vezette őt, ám a forradalmat akkoriban ellenforradalomnak nevezték, és a felkelés története – beleértve Nagy Imre kivégzését is – Kádár János számára kényes kérdést jelentett. Utolsó jelentős, ám szellemileg már meglehetősen megosztott hivatalos fellépésén is a forradalom és Nagy Imre árnyékát próbálta elhárítani magától.
M. Kiss Sándor nem volt fecsegő ember, de mindig sokat beszélt. Mert sokat tudott, és hát az beszéljen, aki tud is valamit, tartja a népi mondás. Széles vágányon haladtak az előadásai, mert tények tömkelegét tartotta a kezében, és ezt mind át is akarta adni. Egyrészt tanítványainak, másrészt az egész társadalomnak. Értette a viccet és jó humora is volt, de nem nevetett akkor, amikor az újságírók arra panaszkodtak neki, hogy a történészek nem a lapoknak és az olvasóknak, hanem egymásnak nyilatkoznak. Igaza volt, a tréfás megjegyzés épp annak a kultúrharcnak a kellős közepén került az asztalra, amelynek épp most éljük meg újabb, és ha lehet, még vadabb fejezeteit.
Hatalmas munkával és elkötelezettséggel számos jelentős pozíciót töltött be. Már az Antall-kormány idején is észrevették a tehetségét, így nem meglepő, hogy 1991 és 1994 között a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület kormányfőtanácsosi szerepét látta el.
Kiválasztani Tóth Ilona pályafutásának legkiemelkedőbb teljesítményét nem kis feladat, hiszen rengeteg jelentős esemény és eredmény fűződik a nevéhez. Azonban talán nem is szükséges rangsorolni, elegendő csupán arra a rendkívüli és figyelemre méltó feltáró munkára fókuszálni, amely során a bírósági perét, sorsát és halálos ítéletét vizsgálta. Ezzel sikeresen leleplezte azt a hamis mítoszt, amelyet a Kádár-kor szőtt köré. A negatív narratíva olyan mélyen gyökerezett, hogy még az egyes jobboldali jogtudósok és történészek is nehezen tudtak szabadulni a hatásától, hiszen a rendszerváltás tizedik évében is sokan úgy vélték, hogy Tóth Ilona rehabilitálása komoly nehézségekbe ütközik. Végül azonban M. Kiss Sándor tényekre épülő érvei győztek, és ezzel új fényt derítettek a múlt ezen sötét szegletére.
A 82 esztendős, számos elismeréssel és kitüntetéssel büszkélkedő Széchenyi-díjas történész július 8-án távozott az élők sorából. Hiányát mélyen érezzük, de tanítványai szellemi öröksége és az általuk formált történeti iskola révén biztosan velünk marad, még az idők végezetén is.
