Az ukrán kultúra gazdag és sokszínű, tele hagyományokkal és különleges ízekkel. Az ukrán konyha jellegzetes ételei, mint például a borscs (céklaleves) vagy a varenyky (töltött tészta), nemcsak a helyiek körében népszerűek, hanem világszerte egyre nagyobb

Azt tartják, hogy a politika világában a látszat gyakran csal. Az utóbbi napokban a globális hatalmak mesterei egy különleges játszmára gyűltek össze Washingtonban. A béketárgyalásokat követő nyilatkozatok azonban szűkszavúak voltak, konkrétumok nélkül. Mintha csak a felszínen próbálnák kezelni a helyzetet, mindezt Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére, aki az Ovális Irodában Európa "nagyjait" ültette egy asztalhoz, mintha csak a beosztottjaival tartott volna reggeli értekezletet. Ez egyértelmű üzenet volt a közvélemény számára, olyan, mint amikor a karmester a pódiumon irányítja a zenészeket. Miközben a hivatalos nyilatkozatok szerint a diplomaták azon fáradoznak, hogy előkészítsék a hármas csúcstalálkozót, amelyen Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij is részt vesz, az orosz erők az utóbbi napokban heves bombázásokat hajtottak végre Ukrajna ellen. A rakéták pedig a magyarok lakta Kárpátalját is elérték, így a helyzet továbbra is feszültté vált.
Mások - egyelőre csak elméleti síkon - osztják a háború utáni javakat. A közelmúltban Nicușor Dan államelnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna újjáépítési folyamatában Románia erősségei közé tartozik a logisztikai csomópontok kiépítése, a konstancai kikötő jelentősége, valamint a Duna folyó szerepe. Azonban minden jel arra utal, hogy Oroszország továbbra is a halogatás taktikáját választja, és a fokozódó támadások is azt mutatják, hogy Vlagyimir Putyin nem hajlandó lemondani követeléseiről. Mint tudjuk, az európai vezetők már előkészítették a 19. szankciócsomagot Oroszország ellen, amennyiben Moszkva...
magatartása miatt nem sikerül megvalósítani a békét vagy a tűzszünetet. Kérdés az, hogy ez miként hat majd Oroszországra, illetve miként befolyásolja az amúgy is igen instabil európai és ezen belül a romániai gazdasági helyzetet. Merthogy sejtésem szerint pontosan itt van a kutya elásva. A háttérben dúl az a fajta gazdasági és természetesen politikai térfelosztás, amiből a jelenleg helyzetbe került országok kivennék majd részüket a háború után. Donald Trump nem rejtette véka alá, hogy az amerikaiak szeretnék kiaknázni Ukrajna altalajkincsének nagy részét. Az unió mezőgazdasága is függ az ukrántól, ez meglátszott az ellenőrizetlen gabonaexport által kiváltott válságkor is. Továbbá ott van az orosz földgáz- és kőolajexport is, amelytől több európai ország (köztük Magyarország, de még Németország is) igencsak függ. Amerika sem áll jól, hiszen Trump elnök vámpolitikája is elsősorban a megingó gazdasági helyzeten próbál segíteni, természetesen a megemelt vámtarifákkal sújtott országok kárára. S azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mind Amerika, mind Oroszország, mind pedig Európa nyakában liheg Kína, a világ legjobban fejlődő országa, és ott vannak a kőolajban gazdag arab országok is, amelyeknek szava lehet a háború utáni újjárendeződésben. A béketárgyalások igazi tétje az, hogy ki mekkora szeletet, koncot kap Ukrajnából, és miként rendeződik majd el az egyensúly a világ gazdasági térképén. A többi politika...