Az én hetem Krusovszky Dénessel: Január, a teljességgel érthetetlen hónap Január, mint egy üres vászon, amelyre még senki sem festett, egyfajta szürke ködbe burkolózik az év elején. A napok zömmel szürke árnyalatban telnek, a hideg levegő pedig mintha me

A január olyan, mint egy szellem, ami csak ritkán mutatkozik meg. Valójában szinte alig létezik. Az évben aligha találunk ilyen felesleges időszakot. Még mindig az előző év számjegyei keringenek a fejünkben, amikor a papírok dátumozására kerül a sor, és a januári napok lassan telnek, mintha az idő is meg akarna állni. Hiába vágyunk a friss kezdetekre, a hónap vége egy szempillantás alatt elérkezik. Újrakezdés? Fogadalmak? Tabula rasa? Hát nem éppen ez a szokásos mese?

Személy szerint a februárt mindig is a legkevésbé kedvelt hónapjaim közé soroltam, de be kell vallanom, hogy a január talán még ennél is értelmetlenebbnek tűnik. Jó lenne, ha legalább megérkezne a hó, de úgy tűnik, a fehér karácsony már csak egy távoli emlék, és a fehér január is lassan eltűnik. Szinte úgy érzem, hogy az egész téli fehérség, mint olyan, már csak egy illúzió.

Legutóbb, ha jól emlékszem, márciusban csapott le a hó, nem februárban, és már biztosan nem januárban. Tavaly is olyan enyhe időjárás volt, hogy a motorosok előbújtak a téli álmukból. Ez már biztos jele annak, hogy az évszakok rendje felborult: a túramotorosok már az év elején útnak indulnak. És most is egyre többen vannak az utakon. A szezon határai elmosódtak; minden időszak a nyár örömeit idézi. De az örömünket csak korlátozottan élvezhetjük. Nem csupán azért, mert a tikkasztó tél a globális krízis mellékterméke lenne, hanem mert ez a hirtelen jött téli meleg valahogy mégsem tűnik tartósnak. Mindig ott lebeg a gyanú, hogy másnapra minden visszaáll a régi kerékvágásba, és megint beköszönt a hideg, mint ahogy múlt héten is történt. Az ember meg csak áll, és azon tűnődik, hogy most mit is lehet kezdeni ezzel a zűrzavarral.