Akár egy drámai fordulat is bekövetkezhetett volna.


Eltiltás hatálya alatt, bódult állapotban ült volán mögé egy férfi, pár nap múlva pedig balesetet is okozott. A debreceni rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát.

A járőrök Debrecen belvárosában állítottak meg egy autót tavaly augusztus 29-én. Az igazoltatás során kiderült, hogy a sofőrt korábban eltiltották a járművezetéstől, és a kábítószergyorsteszt is pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások a 28 éves mezősasi lakost előállították és eljárást indítottak ellene.

A férfinek ez sem volt elég, két nap múlva Törökszentmiklóson balesetet okozott, majd mintha mi sem történt volna, hátrahagyta az autóját és elszaladt.

A Debreceni Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés bódult állapotban, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt folytatott eljárást vele szemben. A rendőrök az eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt ül a volán mögé, az nemcsak saját, hanem mások életét is komolyan veszélyezteti. Kérjük, tartsák szem előtt: a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok összetétele és származása mindig kérdéses, így élettani hatásaik kiszámíthatatlanok, és használatuk akár tragikus következményekkel is járhat! Kérjük, vigyázzanak magukra és másokra!

Related posts