A bölcs tudatlanság kihívásai A bölcs tudatlanság nem csupán egyszerű hiányosság, hanem egy mélyebb, provokatív állapot, amely arra ösztönöz bennünket, hogy kérdéseket tegyünk fel és felfedezzük a világ rejtett összefüggéseit. Ez a paradoxon arra figyelm
Philomena Cunk a BBC szellemes alkotása, akivel a Netflixen valóban sokan találkozhattak az utóbbi két évben. Talán nem kell bemutatnom, de lehet, hogy akadnak olyanok, akik csodák folytán még nem hallottak róla. Philomena egy fiktív dokumentumfilmes, aki úgy véli, hogy a világ legnagyobb kérdéseit kutatja. Tudatlansága azonban nem visszatartja attól, hogy tudósokat faggasson, akik rendre kénytelenek megbirkózni a szürreális logikájával és elképesztően elnagyolt kérdéseivel. De nem csak kérdezősködik: ő maga is képes mélyenszántó bölcselkedésekre, amelyek gyakran végül megmosolyogtató, ha nem éppen abszurd következtetésekhez vezetnek. Philomena karakterét Charlie Brooker álmodta meg egy kabaré keretein belül, amely Diane Morgan színésznő előadásában nyert igazán életre, és a nagy siker hatására önálló sorozatok sora született. Hősnőnk először Nagy-Britannia múltjának rejtelmeit kutatta, majd később, a "Philomena szerint a világ" című sorozatban az emberi kultúra történetének furcsa és szórakoztató interpretálásába kezdett.
A szerkezet első pillantásra egyszerűnek tűnik, ám valójában több szinten működik, amelyek egymással izgalmas kölcsönhatásban léteznek. A játékszabályok könnyen elsajátíthatók, de a kombinációs lehetőségek számos meglepetést tartogathatnak. Ennek köszönhetően a műsor folyamatosan új irányokat vesz, elkerülve a monoton ismétlődéseket és a sablonos megoldásokat. Ami a formai keretet illeti, lényegében egy dokumentumfilm-paródia áll előttünk, mégpedig annak az ágnak a képviseletében, amely az ismeretterjesztés határvonalán egyensúlyozva igyekszik alaposan feltárni egy témát. A modern, korszerű megközelítésben gyakran találkozunk "kutakodó" narrátorral, aki egyfajta főszereplőként kalauzol végig a kérdések hálóján, szakértőket szólít meg, míg fontos eseményeket fikciós eszközökkel elevenít meg. Az ismeretterjesztés, a riport és egy csipetnyi fikció szorosan összefonódik, és sok ilyen produkciót láthatunk a televízióban, valamint a műsorszóró platformokon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A Philomena Cunk-féle alkotások ezt a formátumot ügyesen karikírozzák, mindössze annyira van szükségük, hogy egy naiv, kissé félművelt, "józan eszére" hallgató karaktert helyezzenek a narrátor-riporter szerepébe. A jól ismert, olykor narcisztikus műsorvezetői okoskodás, lendület és küldetéstudat összjátéka azonnal mosolyt csal az arcokra. Philomena személye totális zűrzavart kelt az interjúalanyokban, akik prominens tudósok. Bár tisztában vannak vele, hogy mindez egy játék része, a földhözragadt kérdései és következtetései mégis megdermesztik őket, így a mindentudó maszkjuk is megreped. Itt már nem csupán parodisztikus hatásról beszélhetünk, hanem egy vígjátéki helyzetről, ahol ha egy oda nem illő elem kerül a rendszerbe, azonnal felfedi annak törékeny felépítését.
A legújabb termékcsalád tagja, a Philomena Cunk által fémjelzett film, amely az élet értelmét kutatja, immár a Netflix kínálatában érhető el. Ez a produkció nem csupán egy sorozat epizódjaiból áll, hanem egy egész estés film, bár a maga 71 perces időtartamával nem éppen hosszú. A film fejezetekre van bontva, ami érthető, hiszen a mély filozófiai tartalom és a gondolatmenet folyamatossága megkívánja, hogy ezt a formát válasszák. Ugyanakkor elmondható, hogy a tematika miatt nehezen követhető, és nevetés közben is könnyen kimerülhetünk 20-30 perc után. A korábbi sorozatokkal ellentétben, ahol a történelmi témák könnyebben adták magukat a kritikai elemzésre, itt már bonyolultabb a helyzet. A kanonizált történelem képeit szinte automatikusan lehetett ironikus fényben tálalni, hiszen a "szent" és a "profán" összecsapása a filozófia világában sokkal nehezebb feladat. Philomena is nehezen találja meg a megfelelő hangvételt és irányt. A vallási tanítások kifigurázásakor sokszor elcsépelt közhelyeket használ, míg a művészetek ábrázolásánál zavaróan egyszerű érvekkel rukkol elő. Az atom- és kvantumfizikával kapcsolatban pedig úgy tűnik, nem találja a helyes utat, hiszen az elméletek nem abszolút igazságokat, hanem inkább nézőpontokat kínálnak. Így tehát a szellemi provokációk terén némi erőlködést érezhetünk, ami miatt a film élvezeti faktora vegyes.
Egy kevésbé sikeres Cunk-nekirugaszkodás is felvillanyozóbb, felemelőbb azonban, mint egy Trump beiktatási ceremónia, Orbán-beszéd, vagy bármi, ami rendet akar parancsolni a világban, általában egy kisebbség érdekei szerint. Kell ez a fajta "tiszteletlenség". Fontos mindenre időről időre rákérdezni. Eljátszani a gondolattal, hogy nem mások teremtményei, szolgái vagyunk. És főleg tudatosítani magunkban, hogy bár eltérő a tudásmennyiség a fejünkben, mindannyiunknak van esze, tudunk gondolkodni bármiről, nem kell hát visszarettenni tőle. Ki tudja, egyszer a sok ostobaságból, tévedésből kibuggyan belőle egy olyan bölcselet, amely legalább számunkra választ kínál arra, mi az élet értelme.
